Index Vakbarát Hírportál

Uniós helyreállítási alap: az EU szerint a kormánynak egyeztetni kell a fővárossal

2021. március 6., szombat 10:11

Az Európai Bizottság ösztönzi, hogy a tagállamok vonják be az érdekelt feleket, a helyi önkormányzatokat is a nemzeti helyreállítási és rugalmassági terveik előkészítésének folyamatába – írta az Európai Bizottság elnökének kabinetfőnöke Karácsony Gergely budapesti és Rafał Trzaskowski varsói főpolgármesternek. A két főpolgármester január végén továbbított levelet Ursula von der Leyennek, amelyben hangsúlyozták: az uniós szabályokkal ellentétben a magyar és a lengyel kormány nem tárgyalt érdemben velük, s nem vette figyelembe városaik szükségleteit, fejlesztési terveit akkor, amikor az uniós helyreállítási alap (korábban Next Generation EU vagy újjáépítési alap) pénzeinek elköltéséről döntött – írta a Telex. 

Az Európai Bizottság úgy látja, hogy az egyeztetéseknek tükröződniük kell majd a nemzeti programok végrehajtásában, tehát a kormány nem dönthet egyedül a fővárosi fejlesztésekről.

Jávor Benedek, a fővárosi önkormányzat brüsszeli képviseletét ellátó politikus szerint az uniós alapszerződés, valamint az újjáépítési alapról szóló uniós jogszabály is kötelezővé teszi, hogy konzultálni kell az érintett szervezetekkel; a bizottságnak nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is ezt számonkérni a tagállamokon. Szerinte az Európai Tanácsban akár meg is vétózhatják majd az Orbán-kormány pénzköltési terveit.

Rovatok