Index Vakbarát Hírportál

Kovács Zoltán: Újabb 100 ezer ember kaphat oltást a hétvégén

2021. március 6., szombat 13:16

Ezen a hétvégén újabb százezer honfitársunk kaphatja meg az oltást, amivel vasárnap estére átlépjük az egymilliós határt – jelentette ki a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton a közmédiának.

Kovács Zoltán közölte azt is, hogy az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is tervezetten és nagy számban oltják azokat, akik regisztráltak. Hozzátette: Magyarország az átoltottság tekintetében a második Európában, és

a magyar ütemtervvel az ország az európai lista élére fog kerülni.

„Mindent megteszünk azért, hogy a regisztráltak a lehető leghamarabb oltáshoz jussanak” – fogalmazott Kovács Zoltán, majd mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon az oltásért.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a magyar oltási terv az Európai Unión keresztül beszerzett vakcinákon kívül kínai és orosz oltóanyagot is felhasznál.

Ennek köszönhetjük azt, hogy gyorsabban tudunk haladni, mint Európa többi része

– hangoztatta, és beszélt arról is, hogy az oltási terv végrehajtása a kulcsa annak, hogy a lehető leggyorsabban – lépésről lépésre – vissza tudjunk majd térni a normális életünkhöz.

Érdekesség, hogy közben a hivatalos koronavírus-tájékoztató oldal azt írja, hogy ezen a hétvégén akár 400 ezer embert is beolthatnak.

Az oltási program rendben, ütemezetten és hétvégén is zajlik, közel 400 ezer regisztrált idős oltását végzik ezekben a napokban is a háziorvosoknál a Sinopharm- és a Moderna-oltóanyagokkal és a kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltás került felfüggesztésre, erre a jövő hét második felében kerül sor.

Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy az oltásoknál van némi technikai zavar, az adatalapú oltási szervezésnek vannak problémái, ezeket pedig ki fogják javítani.

Rovatok