Alkotmánybíróvá választása előtt hosszú évtizedekig jogtanácsosként, majd ügyvédként praktizált. A PhD-értekezését az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzetének vizsgálatáról írta.  Milyen volt a rendszerváltozás előtt az ügyvédek alkotmányjogi helyzete?

A rendszerváltozás előtt Magyarországon nem volt az ügyvédeknek alkotmányjogi helyzete, mégis sajátos helyet foglaltak el az igazságszolgáltatásban. A pártállami időkben különleges helyzetben működött az ügyvédség: politikailag gyanúsnak számított, de gazdaságilag virágzott. Az ügyvédek megpróbálták túlélni ezt az időszakot, ám sokan elestek a csatában. Apám nemcsak a praxisát, hanem a teljes vagyonát is elvesztette. Az volt a balszerencséje, hogy egy harmincas évek végi bontóperben képviselt ügyfelének az ellenérdekelt házastársa lett a háború után a kommunista párt székesfehérvári első titkára. Mivel édesapám ott ügyvédeskedett, gyorsan eldőlt a sorsa. Ha akkor hazamegy, talán meg is ölik. Szerencsére nem ment haza, hanem bujkált. Ez ilyen világ volt. Édesapámtól mégsem hallottam rosszat az úgynevezett szocializmus rendszeréről, sőt szociálisan még igazságosnak is tartotta, soha nem szidta. Újra tudta kezdeni az életét, mert megmaradtak a gyerekei. Ő erre helyezte a hangsúlyt. Tudomásul vette a veszteségeit, megrázta magát, és édesanyámmal együtt nagyon szépen felnevelt bennünket. Otthon mi általában csak pozitív dolgokat hallottunk. Édesapám hívő ember volt, úgy tartotta, amit Isten adott, azt joga is van elvenni. Ebből a pozitív célzatú nevelésből a mai napig profitálok. Én is mindig csak a jót próbálom látni a lehetőségek közül.

És hogyan alakult az ügyvédség alkotmányjogi helyzete a rendszerváltozás után?

Az ügyvédség nélkülözhetetlenné vált a büntetőeljárásban a kötelező védelemmel, a bárki által bármikor választható védelemmel, illetve a bírósághoz fordulás jogának deklarálásával. Az Alkotmánybíróság is egyértelműen kimondta, hogy az ügyvédek alapjogvédelmi funkciót látnak el, és hogy milyen döntő az ügyvédség közjogi meghatározottsága. 

Van összehasonlítási alapja: mi a különbség az ügyvéd és az alkotmánybíró autonómiája között?

Minden jogásznak van autonómiája, de ez az autonómia minden esetben más és más. Az ügyvéd autonómiája mögött nem pártatlansági, hanem tárgyilagossági kötelezettség áll. Egy ítélkező bírónak pártatlannak kell lennie, egy alkotmánybírónak pedig a pártatlanság mellett elsősorban az Alaptörvényhez kell hűnek lennie.

Három évtized alatt sokat változott az Alkotmánybíróság. A koronavírus-járvány tönkrevágta azonban a harmincadik évfordulót is, pedig egy nemzetközi konferencia jó alkalmat teremtett volna egy elnöki összegzéshez. Miről maradtunk le?

Tavaly áprilisban lett volna egy háromnapos nemzetközi konferencia több mint harminc ország részvételével, amit a kollégáim egy évig szerveztek minden részletre lebontva. De nem adjuk fel, a pandémia után mindenképpen szeretnénk megrendezni. A harmincadik évforduló minden Alkotmánybíróság életében mérföldkő. Van mire visszatekinteni. A magyar Alkotmánybíróság a rendszerváltozás emblematikus intézményeként jött létre egyedülállóan széles hatáskörrel, hiszen a miénkéhez hasonlóan csak a bajor és a mexikói alkotmánybírósághoz fordulhatott bárki absztrakt utólagos normakontrollal. Azzal a nem elhanyagolható eltéréssel, hogy a bajor bíróság eljárásáért fizetni kellett, míg a magyaréért nem. A széles hatáskör azt is jelentette, hogy 1990 és 2012 között szinte nem is létezett indítványhoz kötöttség. Nagy mozgástere volt az intézménynek abban is, hogy mely jogszabály alkotmányosságát milyen szempontból vizsgálja meg. Ez a nagyon széles hatáskör abszolút indokolt volt, hiszen létezett már egy jogállami tartalmú alkotmány, amellyel szemben ott állt az előző diktatúra jogrendszere, és az Alkotmánybíróságra hárult az a szerep, hogy kigyomlálja a jogrendszerből az alkotmányellenes jogszabályokat. Ezt a feladatot maradéktalanul teljesítette is. Viszont csak a törvényhozó hatalom felett gyakorolt alkotmányos kontrollt, a bírói és lényegét tekintve a közigazgatási hatalom felett nem. A szakirodalomban már 2012 előtt többen felrótták, hogy nem létezik nálunk alapjogi bíráskodás, és kritizálták az actio popularist is, mivel az alkotmánybírósági ügyintézési határidő folyton-folyvást növekedett.

2010-ben indult az az alkotmányozási folyamat, amelynek eredményeként 2012-től új hatáskört kapott az Alkotmánybíróság; lényegében a német alkotmánybíróság mértékadó hatásköreivel gazdagodott. Legfontosabb változásként 2012 után előtérbe került az individuális jogvédelem, miközben megmaradt a hagyományos utólagos normakontroll is egy szűkebb indítványozói körrel. 

Valamennyi bírói döntéssel szemben hozzá fordulhatnak a felek, ami azt jelenti, hogy közvetve a közigazgatás felett is alkotmányos kontroll érvényesül. Persze nem akármilyen okkal támadhatók meg a bírói döntések, kizárólag alkotmánysértés esetén, hogyha ez valakinek az alapjogát sérti. 2012 előtt csak akkor lehetett az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha a bíróság alkotmánysértő szabályt alkalmazott. 2012 után viszont akkor is, ha alkotmányos szabályt alkalmaz ugyan a bíróság, de a bíró mérlegelése, ahogyan a jogszabályokat mérlegeli, az maga alkotmányellenes. Ezzel az Alkotmánybíróság üzenetei, megállapításai a teljes bírói judicaturát át tudják hatni, és a bírói ítéleteken keresztül a jog mindennapi kenyerévé válnak.

Milyen sűrűn él az Alkotmánybíróság a bírói ítéletek megsemmisítésével?

Nem túl sűrűn. Évente átlagosan húsz-harminc bírói ítéletet semmisítünk meg. Ami a legfelsőbb bírói fórumot, a Kúriát illeti, az elmúlt tíz évben összesen negyvennégy ítéletüket semmisítettük meg. Hogy ez sok vagy kevés, azt az olvasóra bíznám. A környező országokban hasonló hatáskörben évente száz-kétszáz bírói döntést semmisítenek meg. Ebből az a következtetés is levonható, hogy a magyar bírósági rendszerrel nincsenek rendszerszintű gondok, biztosított a jogállami működés.

A járvány átalakította az Alkotmánybíróság munkarendjét is. A határozatokat most az elnök írja alá az aláírásban akadályozott alkotmánybírák helyett. Hogyan képzeljünk el most egy teljes ülést?

A pandémia valóban átalakította az Alkotmánybíróság munkarendjét. Ide tartozik az is, hogy a koronavírus-járvánnyal, a különleges jogrenddel kapcsolatos ügyekben soron kívüli eljárást rendeltem el. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy ezeket az ügyeket minél előbb elbíráljuk. Ezt tettük a tavaly márciustól júniusig tartó pandémiás időszakban a különleges jogrendet érintő ügyekben is, amikor ezeket átlagosan 38 nap alatt elbíráltuk.

 A teljes üléseket tavaly április óta videókonferencia keretében tartjuk meg. Köszönettel tartozom a testület tagjainak az együttműködési készségért, amellyel elértük, hogy az Alkotmánybíróság legalább olyan hatékonysággal működik, mint a járvány előtt. Ebben az időszakban természetesen bejárhatnak az alkotmánybírók, de választhatják a home office-t is.

Február végén a kötelező óvodáztatás alaptörvény-ellenességét kimondó határozathoz hét alkotmánybíró különvéleményt csatolt. Ez hét-hét. Így aztán az elnök szavazata döntött. Milyen szempontokat mérlegelt a döntés meghozatalakor?

A nehéz ügyek között vannak nehezebbek is. Az, hogy egyes ügyekben a testület megosztott, teljesen természetes, hiszen az alkotmánybírók jogi álláspontja nagyon sokszor eltér egymástól. Ha két jogász beszélget egymással a folyosón, nagyon ritka, amikor egyetértenek. Pláne így van, ha tizennégy jogásznak kell meghoznia egy döntést. Ám ez egyben a garanciája is annak, hogy az Alkotmánybíróság jó minőségű döntéseket tud hozni. Elnökként annak örülök a legjobban, ha egyhangú egy döntés, vagy legalább tízen-tizenketten támogatják. Mindazonáltal a konkrét ügyben, a kötelező óvodáztatásról hozott határozatban ilyen szavazati arány született. Ilyenkor érdekes az elnök szerepe, az osztrák alkotmánybíróság elnökének – szavazategyenlőséget kivéve – például nincs is szavazati joga. Nálunk viszont van, és az elnök felelőssége és kötelezettsége, hogy a többségi határozat megszülessen.

Különösen most van ennek a szabálynak jelentősége, amikor páros számú, tizennégy alkotmánybíró van.

Igen, így gyakrabban fordulhat elő ilyen helyzet. Egyébként korábban is megtörtént, hogy egy alkotmánybíró nem járhatott el az adott ügyben, vagy betegség miatt hiányzott, ami szerencsére csak ritkán fordult elő.

Egy másik, szintén nagy érdeklődéssel kísért eljárásban, a lúgos orvos ügyében is az elnök szavazata döntött. Itt hat-hat volt az arány. A testület megsemmisítette a büntetőeljárási törvény egy átmeneti szabályát, amely a folyamatban lévő ügyekben kizárta a másodfokú ítélet elleni jogorvoslatot, így nincs vége a lúgos orvos büntetőperének. A különvéleményt jegyző alkotmánybírák mintha nem tudtak volna elvonatkoztatni az egyébként tényleg felháborító alapügytől. Nem lát-e szakadást az Alkotmánybíróságon belül?

Egyáltalán nincs szó szakadásról. Ezzel együtt ennek megítélését is a határozatainkat követő olvasókra bíznám. Ami a lúgos orvos néven elhíresült ügyet illeti: érthető okokból nagy médiaérdeklődést váltott ki, még tüntetéseket is rendeztek az épületünk előtt, tehát közvetlenül láttuk, tapasztaltuk a tömegfelháborodást, ami egyébként emberileg érthető. Az Alkotmánybíróságnak azonban nem ez alapján kell döntenie; akkor jár el helyesen, ha távol tartja magától a tömegindulatot, és az ügy jogi megoldására koncentrál. Így jártunk el, még akkor is, ha voltak esetleg olyan kollégák, akiket érzelmileg mélyebben megérintett az ügy. Emocionálisan különféleképpen működünk, és a bírói szubjektum nagyon fontos része a döntéshozatalnak.

Az alkotmánybíró sem tudja a szubjektumát, a világnézetét felakasztani egy vállfára, mint a talárját. Igaz?

Ha ezt megtenné, akkor azzal elveszítené azt a lényegét, ami őt valójában emberré teszi. És ez szerintem nemcsak alkotmánybírókra, hanem bármilyen foglalkozású emberre is igaz. Az ember attól is ember, hogy van egy világszemlélete. Egyáltalán nem tartom ördögtől valónak, hogy az alkotmánybírók is egy meghatározott szociális, kulturális környezetben élnek, és bizonyos emocionális befolyásoltságuk is van. Ez persze vérmérséklettől is függ. 

Visszatérve a lúgos orvoshoz, az ügynek jóval csekélyebb a jogi, mint a társadalmi jelentősége. Az Alkotmánybíróság ugyanis nem megsemmisítette a bírósági ítéleteket, hanem azt mondta ki, hogy az előző büntetőeljárási törvény által még megengedett úgynevezett másodfellebbezés érdemi vizsgálatának a lehetőségét az új törvény átmeneti rendelkezése a folyamatban lévő ügyekben kizárta, ami alaptörvény-ellenes. Az Alkotmánybíróságnak a jogállamiság elvéből következő gyakorlata szerint a visszamenőleges hatályú jogalkotás sérti a jogbiztonságot. A döntés nyomán a Kúriának kellett döntenie, hogy milyen módon biztosít felülvizsgálatot. Ennyi történt, nem több.

Nemrégiben két határozatukban is vizsgálták a véleménynyilvánítás határvonalait. Az abortusztabletta-ügyben megsemmisítették a bírósági ítéleteket, míg a „Nagy Harácsony” elnevezéssel elhíresült HVG-címlap ügyében elutasították az alkotmányjogi panaszt. A performansz sértette a vallási közösséget, a címlap viszont nem. Miért?

Azért is érdekesek a gyakorlatunkban a véleménynyilvánítási ügyek, mert az alkotmányozó az Alaptörvény megalkotásával módosította a korábbi alkotmányos szabályt, és így ma az emberi méltósághoz való jog egyfajta korlátját képezi a véleménynyilvánítás szabadságának. Az előbb említett két határozatban ezen a mezsgyén két cölöpöt vert le az Alkotmánybíróság, azaz két alapjog, jelesül a véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltósághoz való jog egymáshoz való viszonyát értelmezte a konkrét ügyekben. Az emberi méltósághoz való jog itt a vallásos érzülethez való jogon keresztül sérül. A magyar polgári jog széleskörűen védi a vallásos érzületet, mert kereseti joga van bármely vallási csoporthoz tartozó személynek, ha úgy érzi, hogy ebben a jogában megsérült. Ez történt a két kérdezett ügyben is.

A hetilap címlapja Gerard Von Honthorst „A pásztorok imádása” című festményének átalakított változatát ábrázolta, úgy, hogy az eredeti szereplők arca helyére közszereplők arca került, míg a gyermek Jézus képét egy halom aranypénzre cserélte ki. A Kúria a címlapot megvizsgálva egyrészt kimondta, hogy az nem irányult a keresztények megsértésére, és nem közvetített a hívőkkel kapcsolatos negatív értékítéletet, másrészt a szerzők által közvetített konkrét politikai vélemény tartalmához képest nem találta önkényesnek. Az Alkotmánybíróság osztotta a Kúria álláspontját, mondván, a támadott ítélet az alkotmányos értelmezés tartományán belül maradt, így elutasítottuk az alkotmányjogi panaszt.

A másik ügyben egy tüntetésen a résztvevők előadtak egy áldoztatást imitáló performanszt, amelyen az egyik tüntető – a későbbi peres eljárás egyik alperese – egy „abortusztabletta” feliratú zacskóból fehér tablettát helyezett a másik két alperes nyelvére „Krisztus teste” kijelentés kíséretében. A felperesek keresetét – amelyben a vallásos érzülethez való joguk megsértésére hivatkoztak – a Fővárosi Törvényszék elutasította, amit a Kúria helybenhagyott. A támadott ítéletek is elismerték, hogy az indítványozókat vallási közösségükön keresztül sérelem érte, de a sértő közlést alkotmányosan védett véleménynyilvánításnak fogadták el anélkül, hogy a konkrétan sérelmezett magatartás véleménytartalmát és a közügy megvitatásához való hozzájárulását megvizsgálták volna. Az Alkotmánybíróság a jogerős bírói döntést megsemmisítette, de hatáskörének korlátai miatt arról nem foglalt állást, hogy az ügyben az indítványozók által kifogásolt konkrét cselekmény indokolatlanul bántotta-e a katolikus vallási közösséget, és ezen keresztül az indítványozók emberi méltóságát. Ezeknek a kérdéseknek a megítélése az ismételten eljáró bíróságok feladata.

Az Alkotmánybíróság gyakran kap hideget-meleget. Ön hogyan viseli a kritikákat?

Akit alkotmánybírónak választanak, közszereplővé válik. Ha az embert kritizálják, annak két következménye lehet: megharagszik a kritikáért, ami fölösleges, mert nem vezet sehova; vagy igyekszik javítani a munkáján, mert a szakmai kritika segít. A politikai kritikával viszont nem tudok mit kezdeni, mert soha életemben nem érdekelt a politika.

(Borítókép: Sulyok Tamás. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)