Index Vakbarát Hírportál

Iványi Gábor: Az élet nagyobbik része eltelt, most már bármi belefér

2021. március 9., kedd 07:17

Iványi Gábor kétszer is megküzdött a koronavírussal, most az adóhivatallal harcol – írja a Blikk. A lap interjút készített a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjével, aki elmondta: az elhúzódó háborúban nem fogják feladni, ezer ember élete múlik ezen. 

Mint írják, Iványi Gábor megvívta harcát a vírussal, kétszer is pozitív tesztet produkált. Mostanra azonban – mint fogalmazott – jobban van, mint megérdemelné, de a korához képest kiválóan érzi magát. Az adóhivatallal folytatott küzdelemről úgy szólt, hiába szorongatja a hatóság, nem adják fel. Az egyházi státuszuk elvétele után 250 millió forintra tette rá a kezét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal be nem fizetett járulékok miatt.

1981-ben elismert egyházzá lettünk, most a lehetetlenség függőleges falait megmászva próbálunk visszajutni oda, ahol 81-ben voltunk. Tanulságos az elmúlt tíz év, csavarják a kezünk, azon igyekeznek, hogy belássuk, el fogunk bukni, de nem adjuk fel. Ezer ember dolgozik nálunk, a bérük havonta 150 millió forint. Ennek az ezer embernek családja is van, ami háromezer embert jelent. Ha szétesik a rendszer, az további tízezer embert érint, valamint több mint kétezer gyermeket, akik az oktatási rendszerünkben vesznek részt

– mondta Iványi Gábor. Arra kérdésre, hogy segítené-e a működést, ha lemondana egy intézményről, azt mondta: neki ezek az intézmények az édes gyermekei, nem mond le egyikről sem. Arról, hogy a küzdelme végződhet-e a magánzárkával, Iványi úgy felelt, 

reális kockázat, de nem törődik vele. Nem omlana össze, ha bezárnák, és szeretné hinni, hogy az intézményeik sem.

A lap arra is kitért, hogy Iványi Gábornak „van tapasztalata a rácson túli életről”: a 70-es években elítélték, előzetesben is volt. Erről a lelkész azt mondta, hogy tanulságos pár nap volt, két vamzert is raktak mellé, 17 órát volt egy sötét, ablaktalan helyen. 

Az ilyesmi nem puhít meg, alkalmazkodom. Az élet nagyobbik része eltelt már, most már bármi belefér.

(Borítókép: Iványi Gábor. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok