Index Vakbarát Hírportál

Elindul Magyarországra a második vasútvillamos

2021. március 9., kedd 22:15

A második tram-train vagy vasvilla – ahogy a közbeszédben egyre inkább terjed a neve – már a Stadler spanyolországi gyárában készül magyarországi útjára. Valenciában megkezdték a felpakolását azokra a kamionokra, amelyek majd a kontinenst keresztülszelve juttatják el szentesi célállomására. Akárcsak az előzőt, itt szerelik majd készre, mivel három részre bontva tudják csak a terjedelmes szerelvényt leszállítani. A nyergesvontatók ma hagyják el a gyárat, így az új jármű várhatóan március 16-án érkezik meg a MÁV motorgarázsába.

A 001-es pályaszámú első vasútvillamost pontosan két hónapja hozták meg a MÁV-START szentesi telephelyére. A prototípus működésének ellenőrzésére hivatott futópróba a múlt héten a Szentes-Mindszent-Szentes útvonalon sikeresen lezajlott. Holnap a hatósági nagyvasúti futópróbát végzik el a Kecskemét-Kiskunfélegyháza-Szeged útvonalon, majd a hatósági járműszemle és próba következik Hódmezővásárhely új villamosvasúti vonalán. A vonali próbák a 135. számú országos vasútvonal Szeged-Hódmezővásárhely szakaszán, a hódmezővásárhelyi és szegedi villamosított vonalakon folytatódnak.

Az első három tram-train még idén szeptemberben forgalomba állhat Hódmezővásárhely és Szeged között, és ha a vonal kiépítése is az eredeti terveknek megfelelően halad, akkor pár év múlva már Szabadkára is eljuthatunk a vasútvillamossal. Több kérdéses pontja is van azonban a beruházásnak: az egyik az építő Swietelsky Vasúttechnika, amely már a fővárosi 3-as metró alagútépítésénél is okozott több milliárd forintos meglepetéseket, a másik a Magyarország eddigi legnagyobb vasúti beruházásának ígérkező szerbiai építkezés, amelyet Mészáros Lőrinc egyik cége két kínai vállalattal közösen nyert el. 

A Belgrádig tartó 

160 kilométeres vasútvonalat 750 milliárd forintból

újítanák fel, ami az Index korábbi számítása szerint 130 év alatt térülhet meg. Mindenesetre az, hogy magyarok építenek ottani vasútvonalat, nem újdonság. A határ túlsó felén lévő vágányokat  az első világháború óta nem újították fel a szerbek, még mindig a Monarchia idejében 1912-ben lefektetett síneket használják. Nem csoda, hogy a vágányok  állapotára tekintettel 15 kilométer per órás sebességkorlátozás van érvényben. 

Rovatok