Index Vakbarát Hírportál

Építkezés miatt lezárták a Markó utcát, csak a beteghez siető mentősöknek felejtettek el szólni

2021. március 9., kedd 15:52

Az első beteghez siető mentőegységnek ma reggel kellett konstatálnia, hogy váratlan úttorlasz jelent meg a Markó utcában, ahol az Országos Mentőszolgálat központi mentőállomása van. Miután a mögöttük felsorakozott autókkal együtt visszatolattak egy teljes utcát, még vonulás közben értesítették a mentésirányítást, a mentőállomást és a mentőszolgálat biztonsági vezetőjét, aki percekkel később már a helyszínről kérte a rendőrség és az illetékes szervek segítségét – tájékoztatott közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A mentők felvonulási útvonalát a mentőállomás melletti ház építéséhez érkező daru miatt zárták le, éppen hogy csak a szomszédokat felejtették el erről értesíteni. Pedig a Markó utcai mentőpalotát már 135 éve is mentőállomásnak építették, volt tehát idő megszokni, hogy innen indulnak riasztásra az eset- és rohamkocsik.

A mentők most az útlezárás végeztéig, feltehetően napokig csak forgalommal szemben tudnak kihajtani a Markó utcából, ezért közösségi oldalukon is arra kérik az autósokat, hogy a szokottnál is figyelmesebben és ne megszokásból vezessenek a budapesti belvárosban.

Rovatok