Index Vakbarát Hírportál

Egyre több a koronavírusos beteg, új épületet kellett nyitni Debrecenben

2021. március 9., kedd 19:51

A koronavírus-fertőzéses betegek növekvő száma miatt megnyitották a debreceni járványügyi ellátóközpont újabb épületét az egyetem klinikai központjának nagyerdei campusán. 

A járóbetegeket arra kérik, hogy a fertőzésre utaló tünetekkel továbbra is a Kenézy kórház sürgősségi osztályát keressék fel.

Az orvosi rehabilitáció és fizikális medicina klinika épületében megnyitott új járványügyi részlegben a fekvőbetegek ellátására intenzív- és általános osztályt is kialakítottak – közölte a Debreceni Egyetem honlapján a klinikai központ kedden.

A fertőzöttek növekvő száma miatt a nem légúti betegek ellátását végző nagyerdei sürgősségi klinikán szigorították az előszűrést. 

Minden érkező beteget alaposan kikérdeznek és testhőmérsékletet mérnek.

A fertőzésgyanús betegeknél gyorstesztet végeznek, pozitív eredmény esetén pedig elkülönítik, majd a Kenézybe viszik őket.

Az MTI által idézett közleményben arra is felhívták a figyelmet, hogy 

akik gyanús tüneteket észlelnek magukon, azonnal forduljanak szakemberhez, mivel koronavírus-fertőzés esetén akár órák alatt is rosszabbodhat az állapotuk.

A koronavírus-járványhelyzet romlása miatt keddtől a klinikai központban megváltozik a járóbeteg- és fekvőbeteg-ellátás rendje: minden heveny tüneteket mutató, sürgősségi kivizsgálást, ellátást igénylő beteget soron kívül fogadnak. Az onkológiai betegellátás zavartalanul folytatódik. A halasztható ellátások területén a korábbi előjegyzéseket törlik, az új időpontról később tájékoztatják a betegeket, közölte az egyetem.

Rovatok