Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Újabb 450 ezer vakcina érkezett

2021. március 11., csütörtök 10:53

„450 000 vakcina érkezett, ezzel újabb 450 000 ember életét tudjuk megmenteni. Regisztráljanak, és oltassák be magukat” – fogalmaz a miniszterelnök Facebook-bejegyzésében. 

Arról nem tájékoztatott, hogy ezúttal milyen vakcina érkezett Magyarországra. A Kormányinfó sajtótájékoztatón Gulyás Gergely azt mondta, hogy 450 000 vakcina Kínából jött.

A miniszterelnök később egy videót is kitett a Facebook-oldalára a vakcina fogadásáról, amelyben azt mondta, hogy a 450 ezer vakcinával 450 ezer embert tudnak beoltani. Ez annyiban igaz, hogy 450 ezer ember kaphat egy oltást, de mivel a védettség megszerzéséhez egy embert kétszer kell beoltani, 225 ezer ember beoltására elég vakcina érkezett most. Az Orbán-kormány nemrég módosította az oltási tervet, mégpedig úgy, hogy a hatóságok ne tartalékoljanak többet, a és egy oltást minél több ember kapjon. Ezt a változtatást azzal indokolták, hogy egy oltást is kellő védelmet nyújt a koronavírus-fertőzés ellen.

Orbán Viktort másfél hete oltották be a kínai cég, a Sinopharm vakcinájával.

Rovatok