Index Vakbarát Hírportál

Nem kért elnézést Koncz Zsófiától az édesapja halálos balesetét okozó polgármester

2021. március 13., szombat 07:41

Nem kért bocsánatot, és nem érez felelősséget Koncz Ferenc halála miatt Legyesbénye polgármestere. A képviselő egy Facebook-bejegyzésben részletezte, hogy édesapja a szakértői szemle szerint mindössze 48-52 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, amikor fékezéshatáron belül belerohant a megfordulni készülő polgármester autójába.

Koncz Ferenc vészfékezett, eldobta a motorját, és belecsúszott az autóba. Olyan szerencsétlenül esett, hogy hiába volt a baleset helyszínén egy mentőápoló, ő sem tudta megmenteni, annyira súlyos, élettel összeegyeztethetetlen sérüléseket szenvedett – mondta Jogg Zsolt, a  Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője a Blikknek.

A lap információi szerint a főügyészség tárgyalás mellőzésével felfüggesztett fogházbüntetést  és járművezetéstől eltiltást indítványozott. Ha el is ítélik a vádlottat, akkor sem kell megválnia polgármesteri tisztségétől, mert attól csak szándékos bűncselekmény esetén kell búcsút mondani a törvény szerint.

Rovatok