Index Vakbarát Hírportál

Heim Pál Gyermekkórház: csecsemőkre is támad az új típusú koronavírus

2021. március 13., szombat 11:21

Két-három hetes újszülötteket is ápolnak koronavírus okozta megbetegedéssel a Heim Pál Gyermekkórházban − nyilatkozta a Blikknek Szabó László, a kórház belgyógyászatának osztályvezető orvosa. Háromszor annyi gyereket látnak el a vírus harmadik hullámában, mint korábban. Több gyerek lélegeztetőgépre is került. A kórházban csecsemőkortól 18 éves éves korig foglalkoznak a betegek ellátásával.

Az orvos elmondta: korábban is voltak már koronavírusos megbetegedések, de a páciensek többsége egyéb betegség miatt szorult ellátásra. A jelenlegi helyzetben egyre nő azok száma, akik jellemzően koronavírusos tünetekkel kerülnek be a kórházakba. Mint mondta, sok esetben fordul elő, hogy a szülők vagy a család más tagjai elkapják a betegséget, majd az átterjed a csecsemőkorú gyermekekre is.

Szabó László elmondása szerint nem vizsgálják, hogy pontosan melyik variánssal fertőződnek meg a gyerekek, mert ez nem befolyásolja az ellátásukat, inkább csak következtetnek, melyik variánssal állhatnak szemben. Az orvosoknak eddig sikerült minden fiatalt meggyógyítani, de voltak nagyon súlyos megbetegedések is, amikor szükség volt arra, hogy az intenzív osztályon kezeljék a fertőzöttet.

A betegségen átesett gyerekeknél gyakori utóhatás a MIS-C nevű betegség, ami két-három héttel a betegség után jelentkezik. Jellemzően egy többszervi gyulladásról van szó, ami megtámadja a szívizmot, alacsony vérnyomást és keringési problémákat is előidézhet. Ezenfelül nagyon gyakori a rossz közérzet, a gyengeség és a fáradékonyság − ismertette Szabó László.

Rovatok