Kollektív szemétszedést szervez a húsvéti hosszú hétvége első napjára Balatonszemesen egy gimnazista lány, akinek már a neve hallatán a természetre és a közelgő nyárra vagyunk hajlamosak asszociálni. Rózsa Virág nap mint nap magányos természetvédő küzdelmet folytat a koronavírus-járvány idején is, és gumikesztyűt húzva, zsákokkal felszerelkezve járja Balatonszemes partvidékét, hogy a tó környékének látképét a nyári szezonban ne a nemtörődöm emberek által eldobált szeméthalmok jellemezzék. Sajnos akad dolga bőven.
Az Index felvetésére, miszerint egyáltalán nem tipikus, hogy egy tizenéves lány ilyen fontos és küzdelmes feladatra vállalkozzon, miközben a kortársai többségét a Balatonnal kapcsolatban nyaranta leginkább a Balaton Sound fesztivál érdekli, Virág azt válaszolta, hogy szerinte az lenne a normális, ha a Balaton tisztaságáért egyáltalán nem is kellene Don Quijote-i küzdelmet folytatni.
Ugyanakkor elismeri, valóban nem gyakori, hogy korosztályának tagjai csak úgy hirtelen nekiálljanak szemetet szedni, de ő ezt már csak éppen ezért is teszi: szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy veszély fenyegeti a környezetünket, és nem jó irányba tart jelenleg a világ. Közben persze azzal is tisztában van, hogy egyedül lassan halad, ezért fordult segítségért.
Ezért hirdette meg április harmadikára az egyik közösségi internetes oldalon a 3 SZ-t, vagyis a „Szemesi szemétszedést”, aminek jó volt a fogadtatása a virtuális világban: sokan jelentkeztek, mégpedig a legkülönbözőbb korosztályokból, és az érdeklődők közt éppen úgy akadnak gimnazisták, egyetemisták, mint felnőttek, kisgyermekes családok, sőt, idősek is jelezték, hogy szívesen csatlakoznának.
Sokan mondták, hogy számukra a húsvéti hosszú hétvége lenne a legideálisabb időpont, főleg a segítőkész nyaralótulajdonosok vélekedtek így, akik ugyancsak szívesen kivennék részüket az akcióban, ám hét közben nincs lehetőségük a Balatonhoz utazni.
A megtisztítandó szemetes terület kijelölését ezekben a napokban végzi Virág, aki arról is beszámolt az Indexnek, hogy bárki csatlakozását örömmel veszi, és nem is kell feltétlenül saját gumikesztyűt és szemeteszsákot hoznia, hiszen hivatalos partnereket is toborzott az akcióhoz, így Balatonszemes Önkormányzata, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., a Balatoni Hajózási Zrt. és a Tiszta Erdőkért Egyesület felajánlásával 150 önkéntes számára képes elegendő felszerelést biztosítani a szemétszedéshez.
Jó lenne, ha ez a nemes igyekezet a jelenlegi szigorú járványügyi intézkedések idején nem veszne kárba, és Virág optimista: azt mondja, nem tart attól, hogy kudarcba fulladna a terve, hiszen folyamatosan figyelemmel kíséri a járványügyi helyzetet, és bízik abban, hogy áprilisra már enyhülés várható, de azért a biztonság kedvéért jó szervezőként a legrosszabb forgatókönyvre készül, éppen ezért az akcióban részt vevők számára kötelező lesz a maszk és a gumikesztyű használata, illetve a megtisztítandó mintegy hét kilométer hosszú partszakaszon több zónát jelöl ki a szemétszedésre, és ezekben a zónákban az önkéntesek különböző idősávokban, egy-egy órás munkavégzésre regisztrálhatnak.
A magyar tenger mellett élő Rózsa Virág egyébiránt kapcsolatot ápol egy tengervédő csapattal, ez motiválta őt a balatoni akciójában. Csatlakozott a „Take 3 for the sea” nevű programjukhoz, aminek az a lényege, hogy mindenki szedjen össze naponta legalább három szemetet. Mint mondja, nagyszerűnek tartja ezt a kezdeményezést, és szeretné, ha minél többen csatlakoznának hozzá.
(Borítókép: Rózsa Virág)