Index Vakbarát Hírportál

Több csoport is tüntetett a lezárások ellen a tiltás ellenére

2021. március 15., hétfő 11:04

Hiába a rendőrségi tiltás, több csoport is demonstrációt szervezett március 15-re a fővárosban. A Mi Hazánk Mozgalom a Vigadó téren tartott tüntetést délelőtt 11 órától a járványhelyzet miatt bevezetett üzletbezárások, korlátozások ellen. Toroczkaiék innen vonultak át a Kossuth térre, a hatóságok azonban már korábban jelezték, hogy nem engedélyezik a demonstrációt. 

Szintén ide szervezett tüntetést a már korábban a Hősök terén is demonstráló csoport, az Ecsenyi Áron-féle Le az Adók 75%-val Párt. 

A demonstrációról készült videónkat a Facebook-oldalunkon nézheti vissza. 

Az Index helyszínen lévő tudósítói szerint náhány száz ember gyűlt össze a Mi Hazánk Mozgalom tüntetésén, akik először a Vigadó téri kaszinó elé vonultak. 

Gumibottal váratlanul gyomorszájon ütötték a Mi Hazánk VI. kerületi elnökét, Tanberger Tibort a Vigadó téren, amikor igazoltatása során a kocsijában mi hazánkos szórólapot találtak – állítja a tüntetés kezdete előtt kiadott közleményében Dúró Dóra.

A független országgyűlési képviselő beszámolójában az is szerepel, hogy állítása szerint a rendőrök cinikusan azt mondták kollégájának, nyugodtan tegyen feljelentést, majd ezt követően szabadon engedték.

Az esettel kapcsolatban bejelentés nem érkezett, mindazonáltal a Budapesti Rendőr-főkapitányság azonnali kivizsgálást indított. Az állítólag bántalmazott politikus már nem tartózkodik a helyszínen, telefonon eddig nem sikerült elérni.

– írta nem sokkal Dúró Dóra közleményenk megjelenése után a police.hu. 

Időközben a rendőrség igazoltatás közben figyelmeztette Toroczkai Lászlót, hogy nem engedélyeznek semmilyen demonstrációt a korlátozások miatt. Ennek ellenére a politikust és a demonstrálókat engedték továbbmenni a kaszinó elé. 

A helyszínre vonuló rendőrökök ezt követően körbezárták a Vigadó utcát, és elkezdték igazoltatni a tüntetőket, miközben elmondta beszédét a Mi Hazánk Mozgalom pártelnöke. A Vigadó utcából kizárólag igazoltatás után engedták ki az embereket.

Ennek ellenére Toroczkai Lászlóék kitörtek és lendületesen elindultak a Parlament felé. A demonstrálók közt jelen volt a tüntetést szervező párt ismertebb politikusai közül Novák Előd és Dúró Dóra is. 

Toroczkai László az Indexnek adott interjújában elmondta, féltik a demokráciát, többek között ezért vonultak ma utcára. 

Közben Novák Előd és  Toroczkai László az őt követőkkel együtt megérkezett a Parlament déli kapujához, ahol a tömeg azt zúgta, Ria, ria Hungária. A rendőrök hamarosan beérték őket, akik újabb csoportos igazoltatásba kezdtek. Helyszínen lévő kollégáink elmondták, a rendőrök nagy számban vannak jelen, és intézkednek a helyszínen. 

Ecsenyi Áron, a Le az Adók 75%-val Párt elnöke Parlament előtti beszédében elmondta, elég volt a lezárásokból, amelyek szerinte nem vezetnek kellő eredményre, ezért kéri vissza a jogainkat. A beszéd végét újabb tömeges igazoltatás követte . Szinte minden egyes demonstrálóra jutott egy rendőr a Parlament előtt, bár bizonyos szögből úgy tűnt, mintha rendőrből akár több is lett volna, mint civil tiltakozóból. 

A tüntetés a végéhez ért, az emberek pedig hazamentek, akiktől a rendőrök a Mi Hazánk Mozgalom zászlókat és molinókat is elkobozták.

A rendőrség azóta a police.hu-n újabb közleményben erősítette meg, hogy embereik azért intézkednek a helyszínen, mert mint korábban jelezték, 

a Vigadó térre 2021. március 15-én 11 órától jogellenes gyűlést hirdettek meg.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok