Index Vakbarát Hírportál

A buszok és a trolibuszok után kordonoznak a budapesti villamosokon is

2021. március 16., kedd 17:32

A múlt héten még csak a fővárosi buszok és trolik első üléssorait kordonozták el, mostantól viszont a hannoveri villamosokon is hátrébb kell húzódniuk az utasoknak. 

TW6000-esek vezetőfülkéjét ugyanis nem lehet teljesen lezárni, és a BKV nem akarja, hogy még több járművezetője essen ki a munkából az esetleges fertőzések miatt. Beoltásukat a következő három hónapban tervezik, de addig se állhat le a fővárosi tömegközlekedés. Márpedig a járvány kezdete óta már több mint 700 dolgozónál azonosították a koronavírust, és jelenleg is másfél százan vannak karanténban. 

Bár a villamosok  a megállóhelyekre érkezve az utastér jobb szellőzése érdekében az összes ajtajukat kinyitják, a közlekedési vállalat azt kéri az utasoktól, hogy húzódjanak hátrébb. Erre a vezetőfülkék hátoldalára kiragasztott matricák is figyelmeztetnek. 

A járművezetők egészségének megóvása és ezáltal a közösségi közlekedési szolgáltatás zökkenőmentes fenntartása mindannyiunk, a főváros összes közlekedőjének közös érdeke

– figyelmeztet a BKV, az  utasok türelmét és megértését kérve az ideiglenesen bevezetett intézkedésekkel miatt. Természetesen  a maszkviselési kötelezettség  továbbra is fennáll a tömegközlekedési eszközökön, és lehetőség szerint  a megfelelő távolságtartással is segíteni kívánják a járvány legyőzését. 

(Borítókép: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok