Index Vakbarát Hírportál

Letöltendőt kértek Berki Krisztiánra a büntetőfékezés miatt

2021. március 17., szerda 10:39

Rács mögé küldené a Fővárosi Ügyészség Berki Krisztiánt, amiért a korábbi sportvezető, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. volt vezérigazgatója és médiaszemélyiség sokakat veszélyeztetett, amikor a közlekedési szabályok sorát szegte meg, és büntetőfékezett egy menetrend szerinti autóbusz előtt – számol be a Blikk.

A Fővárosi Főügyészség közleményében nem tudatja, hogy ki ellen kéri a letöltendőt, ám a bulvárlap információi szerint a Ferencvárosi Torna Club korábbi játékosáról, majd elnökéről, Berki Krisztiánról szól a hír.

A vád szerint a vádlott 2018. március 17-én Budapest III. kerületben, a Pünkösdfürdő utcában autózott. Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. A vádlott a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Mind a vádlott, mind a busz vezetője dudáltak egymásra. A vádlott ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt 

– tudatja az ügyészség. 

A busz biztonsági kameráinak felvételein jól látszik, hogy a menetrend szerinti járat vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. Az is látható, hogy az utasok közül többen az ülésükből kirepülnek, és néhányan a kapaszkodó rudaknak ütköznek; csak a szerencsének köszönhető, hogy személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a kocsiban mintegy 14 millió forintos kár keletkezett. 

Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatti vádiratában a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetésre, a közügyektől, valamint a járművezetéstől eltiltásra tett indítványt.

Rovatok