Index Vakbarát Hírportál

Poszt-Covid ambulanciákat alakíthatnak ki a kórházakban

2021. március 17., szerda 21:55

Létre kell hozni olyan rehabilitációs osztályokat, ahol azokat a betegeket lehet kezelni, akik átestek az úgynevezett Covid-szindrómán. Rövidesen ki fog menni egy miniszteri utasítás, ami alapján kell felállítani ezeket az ambulanciákat – fogalmazott Dr. Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára, Kásler Miklós miniszter tanácsadója a Spirit FM Exkluzív című műsorának.

Beszélt arról is, hogy egyelőre nem látja, hogy a magyar egészségügyet összeomlás fenyegetné, szerinte, ha a vírushelyzet úgy kívánja, további orvosok szabadíthatóak fel, illetve megjegyezte azt is, hogy a koronavírus első hullámában elég tapasztalatot szerzett az egészségügyi vezetés.

Az első hullám kapcsán elmondta, hogy akkor még alig tapasztaltak szövődményeket a betegeknél, viszont most elég sok „utóhatás” van, ami többnyire fiatalokat érint, és erre már össze is állítottak egy tervet, amelyben azt javasolják, hogy az országos intézményekben, egyetemi klinikákon, megyei kórházakban állítsanak fel poszt-Covid ambulanciákat.

Ez azt jelenti, hogy létre kell hozni olyan rehabilitációs osztályokat, ahol azokat a betegeket lehet kezelni, akik átestek a covid-szindrómán. Ennek elindult már a szervezése, és elkészült egy protokoll a kezelések alapján

– részletezte Kollár Lajos, és elmondta azt is, hogy rövidesen ki fog menni a miniszteri utasítás, ami alapján fel kell állítani ezeket az ambulanciákat. 

A nyitásról azt mondta, hogy mire beoltják az eddig regisztráltakat – ez reményei szerint május közepéig megtörténik – addigra a fertőzésszám is csökkenő tendenciába fog átváltani, így „talán lehet egy nyugodt nyarunk”.

Rovatok