Húsvétra készülve a keresztény vallásukat gyakorlók kitűnnek a környezetükből. Hamvazószerdán homlokukat hamuval jelöli meg a pap a bűnbánat jeleként, az ekkor kezdődő nagyböjt időszakában pedig étkezési szokásaikon változtatnak. Most ez utóbbi eredetének nézünk utána.
Mind az Ószövetségben, mind pedig az Újszövetségben megtaláljuk a böjtölés gyakorlatát, ami egyfajta megalázkodás: a bűnbocsánat, a kérő ima kísérője, a nagy dolgokra való várakozás jele a Szentírásban. A választott nép sokáig csak az engesztelés napján böjtölt, aztán ez kiegészült más napokkal is. Kálmán Peregrin ferences szerzetes, a Páduai Szent Antal Plébánia vezetője segít megérteni a keresztény önmegtartóztatásnak ezt az ősi formáját.
Jézus nyilvános fellépése előtt böjtölt, amikor pedig szemére vetették, hogy az ő tanítványai nem teszik, azt mondta: ha kiragadják körükből Őt, majd böjtölnek, ezért az első keresztények is átvették ezt a gyakorlatot, például az elöljárók kiválasztásakor. Ugyanakkor Jézus – miként korábban a próféták is – bírálta az önközpontú böjtöt, azt a mentalitást, ami az „én” önuralmának nagyszerűségét állítja a középpontba, nem pedig a böjt által kifejezett Isten-szeretetet. A böjt első formája egyébként az ételtől, italtól vagy éppen a házasélettől való tartózkodás már az Ószövetségben is megjelent.
Egy példaértékű történetet felidézve azt mondja:
Eszembe jut az az ismerősöm, akivel egyszer böjt idején az érdi ciszterci nővéreknél jártam, és amikor figyelmességet, örömöt tapasztalt az ebédet előkészítő nővér szavaiban, majd bőséges ebédet kapott, azt mondta: milyen könnyű lehet itt szerzetesnek lenni, ha ilyen fejedelmi az ellátás. Persze, ő nem tudta azt, hogy a nővérek úgy vidámak, kedvesek és adnak bőséges ebédet, hogy saját étkezésükkor csak egy tál leveset esznek. Vagyis, nem másokat kell böjtöltetni, hanem magunkat, és azt is belső odaadással, mások számára pedig a bőség biztosításával.
A keresztények Jézus közvetítésével veszik át a böjtölést a zsidóságtól, így számunkra ez a Krisztussal való azonosulásnak az egyik eszköze, jele, és nem egy szokás követése. Jézust az evangéliumok szerint a Lélek kidobja, odaveti a pusztába, ahol ő – többek között a böjtölés – miatt kísérthetővé válik, és ekkor tudatosan ellene mond a Sátánnak, igent mond az Atyára. Ez a kereszten való végső megkísértett állapotnak egyfajta elővételezése.
A böjttel, a lemondással mi is jobban kísérthetővé válunk. Ahogy sokszor a fogyókúránál vagy bármiféle elvonásnál is sokkal jobban kívánjuk a tiltott ételt, mint korábban.
Ebben a megkísértett állapotban, amit a böjt oly sokszor előidéz, a keresztény ember újra, tudatosan, nemcsak lelkében, hanem testével is igent mond Krisztusra, csatlakozik hozzá testének odaajándékozásával. Ez nem csupán a test megfegyelmezése, hanem eszköz az élet új dimenzióinak, Isten „gondolatainak” felfedezéséhez is. Tökéletes képe ugyancsak Jézus, akinek böjtölése és megkísértése után angyalok és vadállatok egyszerre szolgáltak, jelezve, hogy elkezdte helyreállítani a harmóniát, az Isten szerinti rend, a paradicsom világát. Amit Ádám összerombolt, azt az új Ádám, Krisztus újraépíti. Ez megy végbe a jézusi böjthöz csatlakozó keresztény életében is.
A kereszténységben a böjt nem elsősorban az emberre irányuló cselekedet, hogy megszerezzük az uralmat testünk, ösztöneink, vágyaink felett, hanem Krisztussal való hasonulás, testi mivoltunk ingyenes felajánlása, odaajándékozása a teremtő Istennek.
Nálunk azért is leszűkített ennek a gyakorlatnak az alkalmazása, mert mi, magyarok sokszor nem az eredeti liturgikus megnevezéseket, hanem a praktikus jelölések alapján születetteket használjuk: pl. szent negyven nap helyett – nagyböjt, mert böjtölünk; pászka helyett – húsvét, mert visszatér a húsevés, így a böjt a mi gondolkodásunkban leszűkül erre az időszakra.
Az egyházi előírásokban a valamikor kell, nem jelenti, a máskor nem lehet-et. Egyébként
minden katolikus számára előírás a pénteki bűnbánati alkalom megtartása, régen ez a hústól való automatikus tartózkodást jelentette, korábban ezért volt még a szerdának, de leginkább a pénteknek is jellemzője a húsételektől való tartózkodás.
Aztán azt mondták, ez túl automatikus, vezessék be helyettesítő lehetőségként péntekre a több imádságot vagy a szeretetcselekedetek fokozottabb gyakorlását. Ezzel a többség életviteléből eltűnt a hústól való tartózkodás, de nem léptek helyére az alternatívák. Tehát nemcsak nagyböjtben lehet böjtölni, hanem bármikor, amikor ebben Krisztust akarják követni, bűnbánatot tartani, kérő imánkat ezzel támogatni vagy éppen vágyakozni Isten akaratának mélyebb megismerésére.
A 11. századig nagyböjtben a miséket este tartották, és addig nem ettek semmit, hogy ezzel is bensőleg előkészüljenek az Eledel, az Eucharisztia, Krisztus fogadására, vágyakozzanak utána. Ez aztán kiterjedt – keleten ma is így van – az egész nagyböjtre a hús- és állati eredetű eledelektől való tartózkodás által. Ennek következtében a test is jobban át tudta élni a húsvét örömét a húsfogyasztás húsvéti gyakorlatában, miként erre a magyar nyelv ünnepmegnevezése is utalhat. A kereszténység ugyanis az egész embert, testét-lelkét, egész valóját szólítja meg, örömben, bánatban egyaránt.
A hús, a bőséges lakoma, Isten országának jelképe az Ószövetségben, így a hústól való tartózkodás a földi élet végességére is emlékeztet, Szent Benedek Regulája például a betegek kivételével húsmentes életmódot ír elő, és általános étkezési rendként adja a szerzeteseknek azt a formát, amit ma a böjti rend gyakorlataként ismerünk. Így feltételezhető, hogy a böjt mai rendje e szerzetesi aszkézis alapján vált általános gyakorlattá. Az állati eredetű termékektől (pl. tej, vaj) már a késő középkorban adott felmentést az egyház. A hal egyszerűen azért nem számít húsnak, mert hideg vérű állat.
A XXI. századi európai ember szigorú böjtje (háromszori étkezés, egyszeri jóllakással) más kontinensen élő tömegek számára csak vágyálom. Ennek felvetésére Peregrin atya azt válaszolja, hogy
a böjt leglényege nem a hústól való tartózkodás, vagy éppen a jóllakás szabályozása, az inkább egyház által meghatározott formája egy, a többség számára elérhető minimum, amit szabad túlteljesíteni.
Ugyanakkor épp Európában látni, hogy még ez a minimum is mennyire nehéz gyakorlat sokak számára. Persze számtalan olyan élethelyzet van, amiben mentesít is ezalól az egyház (például betegség, közétkeztetés). Ilyenkor azonban fontos, hogy ne maradjon el a böjt, hanem legyen helyette tényleges áldozatvállalás: jó cselekedetben, adakozásban, imában, bárminemű lemondásban. Szegényebb élethelyzetekben, kontinenseken is megélhető a Krisztus-követés efféle gyakorlata. Stabilabb egzisztenciájú háztartásokban – javaslata szerint – a böjt mértéke nyugodtan lehet az, hogy abból jóllakhasson egy szegényebb család. „A kolostorban közösségileg mi is olyan lemondási formát választottunk, aminek megspórolt költségét továbbajándékozzuk a szegények számára” – teszi hozzá.
(Borítókép: Az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamuja az esztergomi bazilikában bemutatott szentmisén a nagyböjt első napján hamvazószerdán 2019. március 6-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)