Index Vakbarát Hírportál

Harmincszor szúrták meg a Honvédkórházban meggyilkolt nőt

2021. március 18., csütörtök 12:25 | aznap frissítve

Újabb részletek derültek ki a Honvédkórházban meggyilkolt nő esetéről, amiket a rendőrség honlapján, videóban tettek közzé.

Gál Sándor rendőr alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának vezetője felidézte: a 37 éves, kínai állampolgárságú férfi szombat délután minden előzmény nélkül támadt rá mélyaltatásban fekvő betegtársára.

Az újabb információk szerint ezt megelőzően a férfi szombaton délután 16:30-kor egy másik beteget is megtámadott.

A rendőr alezredes szerint először egy ápoló figyelt fel a segélykiáltásokra a kórház folyosóján. A kórterembe érkezve azt látta, hogy a férfi „egyik kezével a nő nyakát szorongatta, másik kezével a mellkasát ütötte”.

A férfi az ápolót látva abbahagyta ezt, viszont „a kötözés céljából rendszeresített ollókat bokszerként a kezébe fogta, és támadólag elindult az ápoló irányába”. Az ápoló kihátrált a folyósra, de nem tudott mit tenni a férfi ellen, még úgy sem, hogy egy másik ápoló is csatlakozott hozzá közben. 

A folyóson haladva a gyanúsított egy másik kórteremhez ért, és be is ment oda. Itt mélyaltatásban, lélegeztetőgépen feküdt egy 54 éves nő.

A beteg szájából kitépte a csöveket, majd a kezében lévő ollóval közel 30-szor sújtott le az asszony fejére.

Ezt követően kiment a folyosóra, és egy előtérbe érkezett, ahol biztonsági őrökkel találta magát szemben. Az egyik őrt megtámadta, aki szúrt sebet szenvedett emiatt. A biztonsági őrök ezt követően önvédelmi fogással földre vitték a férfit, később pedig átadták a rendőröknek. 

A nő a sérülésük miatt életveszélybe került, nem sokkal később újra kellett éleszteni. Állapota másnapra kritikussá vált, ezt követően végül március 17-én, a délelőtti órákban hunyt el. 

A férfit pszichiátriára szállították, az ügyeletes orvos megvizsgálta, a jelentése szerint azonban a férfit

egészségügyi állapotára való tekintettel nem tudták gyanúsítottként kihallgatni.

Ehelyett egyelőre csak letartóztatták, jelenleg a tököli büntetés-végrehajtási intézet központi kórházában raboskodik. 

Gál Sándor elmondta továbbá, hogy a gyanúsított egy 37 éves kínai állampolgár, magyar nyelvet nem beszélő budapesti lakos. Büntetlen előéletű, rendezett családi körülmények közt él, és szakácsként dolgozik. 

Sem a beszerzett információk, sem a kórházi leletek alapján nem bizonyított, hogy kábítószer-fogyasztó lenne – hangsúlyozta.

A jövőben a nyomozóhatóság szakértők bevonásával fogja megvizsgálni, hogy mi váltotta ki a bűncselekmény elkövetését, valamint a már felmerült gyanúsítások mellett továbbiakat is a férfi terhére fognak róni – közölte Gál Sándor.

Rovatok