Index Vakbarát Hírportál

Eljárás indult az előjegyzésben vakcinát kínáló magánszolgáltató ellen

2021. március 18., csütörtök 18:26

Hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztálya az ellen a magán-egészségügyi szolgáltató ellen, amely ötezer forintért vesz fel előjegyzést a Covid–19 vakcinák beadására.

A kormányhivatal azt vizsgálja, hogy a Nemzetközi Oltóközpont Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel, valamint a honlapján elhelyezett oltással kapcsolatos tájékoztatások teljes körűek és valósak-e. A társasággal szemben korábban folyt már fogyasztóvédelmi eljárás, azonban az országos oltási stratégia előrehaladtával felmerült új körülmények miatt ismét vizsgálatot indított a hatóság a céggel szemben.

A kormányhivatal adatszolgáltatásra is kötelezte a céget: többek között választ vár arra, hogy eddig milyen összegben szedett be előfoglalási díjat, és mikorra várható az oltás megkezdése a társaság részéről. A magán-egészségügyi szolgáltatónak nyilatkoznia kell arról is, hogyan és kitől kívánja megvásárolni a vakcinát, különös tekintettel arra, hogy jelenleg csak az államok képesek a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére.

Rovatok