Index Vakbarát Hírportál

Maruzsa Zoltán: Március 25-ig lehet módosítani a felvételi adatlapot

2021. március 18., csütörtök 21:05

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban, illetve térhetnének vissza a kisebb gyermekek az óvodákba.

Ez a jóslás kategóriája, de úgy készülünk, hogy húsvét után nyissunk. Ha a járványhelyzet indokolja, akkor készek vagyunk ezen tolni, de ha a számok javuló tendenciát mutatnak, akkor mielőbb szeretnénk nyitni

– mondta el az államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában.

Beszámolt arról is, hogy a járványhelyzet ellenére folynak a középiskolai felvételik. Az írásbeliket januárban megtartották, és két pótnapot is biztosítottak. A szóbelire március 19-ig lehetőségük van azoknak, akik okkal – például betegség vagy kötelező karantén miatt – lemaradtak az időpontjukról. Emiatt március 22-én teszik közzé a felvételi jegyzékeket; az adatlapokat még március 25-ig lehet módosítani.

Az érettségikről Maruzsa azt mondta:

A diákok úgy készüljenek, hogy május első napjaiban írásbeli biztosan lesz, és úgy készülünk, hogy a szóbeliket is a hagyományos módon megtartjuk.

Rovatok