A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához – hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ. A rektor az MTI szerint egyébként a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek.
Hallgatói kérdésre válaszolva elmondta: a pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat. Kitért arra is, hogy
tetanuszoltás után két hetet kell várni bármilyen koronavírus elleni vakcina beadása előtt.
Ugyancsak halaszthatják az oltás beadását, ha az oltásra jelentkező antibiotikumot szed és egyúttal lázas is – írta a Metropol. Több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik.