Index Vakbarát Hírportál

A korlátozások feloldását sürgeti a szépségipar

2021. március 18., csütörtök 11:50

Az elmúlt napokban rengeteg levél érkezett az Index virtuális postaládájába a szépségiparban dolgozóktól. Egy jól szervezett akció keretében minden levélíró ugyanazt az üzenetet küldte: azt írták, szeretnének nyitni március 22-én. Alább idézünk egy levelet.

Tisztelt Szerkesztőség!

Levelemmel azért fordulok Önökhöz, mert a szépségipari szakemberek rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a március 8-i szigorításokkal.
Üzleteinket két hétre bezártuk, de nagyon bízunk abban, hogy március 22-én újra kinyithatunk.
Szakmánkból kifolyólag eddig is nagy hangsúlyt fektettünk a fertőtlenítésre, a pandémia előtt is sokan maszkban, kesztyűben dolgoztunk. A vírus megjelenésével még inkább betartjuk az egészségügyi előírásokat, egyszerre egy szakember csak egy vendéggel találkozik, az üzletekben pedig most nem fogadunk a vendégen kívül kísérőket, hozzátartozókat.

Védőfelszerelésben dolgozunk – épp, mint az egészségügyben –, a vendégek előtt és után is fertőtlenítjük az asztalokat, kilincseket, eszközöket. A vendégeknek adott időpontokat is tágabbra vettük, így a vendégek sem találkoznak egymással, 30 perces szünet van két vendég között, ezalatt végezzük el a szükséges fertőtlenítéseket, szellőztetést.
Mindannyiunk érdeke, hogy ne terjesszük a vírust, ugyanakkor látni kell, hogy a szépségiparban dolgozók döntő többsége katás vállalkozói formában végzi a tevékenységét, így mi nem vagyunk jogosultak a bértámogatásra. Ha mi bezárunk, egészen egyszerűen nincsen bevételünk, kiadásunk viszont ugyanúgy van. Sokunk magánszemélytől bérli az üzlethelyiséget, melyet továbbra is fizetnünk kell egyéb kiadásaink mellett.
A közösségi médiában indítottunk egy csoportot a szépségipari szakembereknek – manikűrösök, fodrászok, kozmetikusok, pedikűrösök, műszempillások, masszőrök részvételével –, több mint 10 ezer tagunk van két nap alatt.

Szeretnénk, ha március 22-én valóban kinyithatnánk, ehhez pedig szükségünk van a média erejére is, hogy foglalkozzanak az ügyünkkel.
Kérem, álljanak mellénk ez ügyben.”

Manikűrösökről, műkörmösökről, pedikűrösökről, fodrászokról, kozmetikusokról, műszempillásokról, masszőrökről van szó, akik nem érték be ennyivel, és az operatív törzsnek is petíciót küldtek, mondván, hogy a szépségipari szakemberek indokolatlanul kerültek rendkívül nehéz helyzetbe a 2021. március 5-i szigorításokat követően, ugyanis ebben a szektorban a fertőzés kockázata jóval alacsonyabb, mint például a jelenleg nyitva tartható üzlethelyiségek többségében.

„A szépségipari szolgáltatás számos esetben elengedhetetlen, a folyamatban lévő kezelések megszakítása negatív következménnyel járhat a vendégeink számára. Példaként szeretnénk felhozni a különböző gyulladáskezelő arckezeléseket, a fájdalmat okozó, benőtt és legrosszabb esetben elfertőződött lábkörmök, berepedtlábfej-, sarokfájdalom-kezeléseket, krónikus hátfájás enyhítést célzó masszírozásokat, a fizikai közérzetet javító szolgáltatásokat, és a lista még bőven folytatható és kiterjeszthető az összes szépségipari szolgáltatóra. A bezárás nemcsak nekünk, hanem a vendégeinknek is kárt okoz. A magánegészségügy nyitva tartása mellett a szépségipar bezárása megítélésünk szerint nem indokolt.

Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a szépségipar fehér vállalkozásainak ellehetetlenítésével ugrásszerűen megszaporodhatnak az olyan fekete/sufnis és sokszor kontár tevékenységek, amelyek a fent leírt higiéniai és vírusvédelmi intézkedéseket nem helyezik előtérbe, komoly veszély jelentve a vendégekre nézve. Többek között emiatt is a szépségiparra kirótt korlátozás nemhogy nem éri el a célját, hanem inkább ront a fennálló helyzeten.

A jelen petícióban ismertetett indokaink alapján, kérjük tisztelettel az Operatív Törzset, hogy a szépségipari szolgáltatások 2021. március 22-én történő megnyitására tegyen javaslatot Magyarország Kormányának.”

Most pedig szavazhat:

Mi a véleménye a szépségipari akcióról?

  • 8016
    Támogatom, igazuk van
  • 3694
    Várjanak türelemmel
  • 461
    Nélkülük egyre csúnyább leszek

A szépségipari dolgozók ügye a Kormányinfón is szóba került március 18-án. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a jövő héten nem állhatnak még munkába a szépségipari dolgozók. Úgy fogalmazott, hogy „a nagyhét fontos lesz, meglátjuk, mit engednek a járványadatok”.

Rovatok