Index Vakbarát Hírportál

Tesco: nagyszerű munkahely, vagy kormányos nélküli hajó?

2021. március 18., csütörtök 13:44

Elkeseredett hangvételű levél érkezett az Index szerkesztőségébe a Tesco üzletlánc egyik hipermarket-vezetőjétől. A névtelenségéhez ragaszkodó áruház-igazgató arra kérte lapunkat, hogy osszuk meg a nyilvánossággal állításait, amelyek lényege, hogy a vállalat humánerőforrás-politikája az utóbbi években jelentősen hanyatlott. Eleget teszünk a kérésének, de természetesen a munkáltató képviselőjének is szót adunk.

Biztonsággal kijelenthetem, hogy a vállalatunknál jelenleg a káosz és a fejetlenség az úr, mint egy kormányos nélküli hajón – kezdi levelét az üzletvezető, majd így folytatja:

Végső elkeseredettségemben fordulok a nyilvánosság erejéhez, mivel a Tesco Globál Áruházak Zrt.-nél a belső kommunikációs csatornák és a visszajelzéseink nem értek el semmilyen hatást azokban a pontokban, melyeket lentebb részletezek. Sajnos az említett csatornák közül a szakszervezeti vonal sem hozott eredményt.

Üres pultok, kígyózó sorok

A levélíró szerint a vállalat HR-politikája 180 fokos fordulatot vett, negatív irányban. Az elmúlt öt évben a hipermarketekben dolgozók létszáma a felére csökkent, ami miatt a vásárlók jelentős része elvándorolt a versenytársakhoz. Tavaly az eddigi legdrasztikusabb létszám-racionalizálást hajtották végre, az áruházi létszám 25-30 százalékkal csökkent, miközben a vállalati működés nem egyszerűsödött. Mindez negatívan hatott a vásárlók kiszolgálására, sok áruházban üresek a polcok és sorok kígyóznak a pultok és a kasszák előtt. Az öt évvel ezelőtti állapotokhoz képest jelenleg a magyarországi Tesco áruházakban az akkori létszám fele dolgozik, és a négy évvel ezelőtti, nagy sajtónyilvánosságot kapott, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) által szervezett sztrájk hatása rövid ideig tartott.

Túlterhelt dolgozók

A 2017-ben megrendezett sztrájkot követően indult el a jelentős létszámleépítés, amit a vállalat struktúraváltás néven kommunikált a munkavállalók és a sajtó számára. A hipermarket vezetője szerint azonban valójában az áruházi pozíciók átnevezésével a munkatársaknak azonos bérért már több korábbi munkakör feladatait kell ellátniuk, miközben a beosztásokat rugalmasan szervezik az áruházakban, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók munkanaponként 4-12 órát dolgoznak, sok esetben úgy, hogy egyik napon délután, másnap reggel kezdenek, és akár egy teljes hetet is dolgozhatnak egyhuzamban. 

Az áruházvezetők sem elégedettek

A fenti állítások igazak ránk, áruházvezetőkre is – állítja a panaszos levél írója. A közelmúltban megjelent adat szerint az egyik konkurens diszkontláncnál az üzletvezetők bére 700 ezer forint felett indul, miközben a Tescónál egy kisebb hipermarket vezetője 600 ezer forint bruttó keresettel rendelkezik, de az átlag sem éri el a 800 ezer forintot, függetlenül attól, hogy hány éve van egy adott pozícióban a vezető. A szupermarketek igazgatói pedig ezeknek az összegeknek a töredékéért és minimális egyéb juttatásért vezetik az üzleteket. 

Folytatódó leépítések

Újabb probléma, hogy a leépítések idén is tartanak – folytatódik a panaszlista. Az idei létszámcsökkentéseket februárban jelentette be a vállalat vezetése, azt kérve az áruházvezetőktől, hogy akit csak tudnak, mentsenek át más pozícióba, de a feltételrendszert úgy alakították, hogy erre minimális lehetőség maradt, mert gyakorlatilag nincs üres, felajánlható pozíció az érintett munkavállalók számára. Ráadásul mindez a pandémia harmadik hullámának kellős közepén történik, amikor a betegség miatti hiányzás is jelentős pluszterhet tesz a dolgozókra. Közben a kilépő munkavállalók helyét nem lehet betölteni.

Úgyis azt mondják majd, hogy...

A levélíró ezután megelőlegezi, hogy véleménye szerint az Indexnek nyilatkozó vállalatvezetés milyen érvekkel igyekszik majd az állításait cáfolni:

„A Tesco nagyszerű munkahely”

Miután a levélíró azzal zárta sorait, hogy a szakszervezeteik 2017 óta semmit nem tesznek a munkavállalókért, és a problémákat hiába jelezték a vezérigazgatónak, az Index megkereste a vállalat sajtóosztályát, ahonnan rövid időn belül a következő tájékoztatást kaptuk.

„Sajnáljuk, hogy az Önökhöz forduló áruházvezető nem a rendelkezésére álló számos visszacsatolási lehetőség egyikét választotta arra, hogy véleményét, aggályait megossza. Felelős munkáltatóként az őszinte, nyílt, problémamegoldásra fókuszáló beszélgetéseknek továbbra, ahogy eddig is, teret adunk. Az áruházvezetők számára éppen a múlt héten szerveztük meg a legutóbbi olyan fórumot, ahol feltehették a Tesco működését érintő kérdéseiket és megoszthatták véleményüket. A Tesco minden munkavállalójának egyébként számos lehetőség áll rendelkezésére, hogy véleményét, esetleges aggályait megossza a vezetőséggel. A közelmúltban zárult le például a Számít a véleményed felmérésünk, amely eredményeinek részletes feldolgozása jelenleg is zajlik, ugyanakkor annyit már most is látunk, hogy a munkatársak 80 százaléka ajánlaná a Tescót mint nagyszerű munkahelyet.

A Tesco az elmúlt években a változó vásárlói igényekkel összhangban jelentősen átalakította működését: egyfelől egyszerűsítette folyamatait, másfelől optimalizálta hipermarketei alapterületét. 

A Tesco számára kiemelten fontos a törvényes működés, a kiszolgálás minősége és az elérhetőség folyamatos magas színvonalú biztosítása, belső folyamatai éppen ezek megvalósulását biztosítják. Ezen folyamatokat ugyanakkor időről időre felülvizsgáljuk, és ahol lehet, egyszerűsítjük: a jelenlegi átalakítások oka is ez. Ugyanakkor arra törekszünk, és törekedtünk mindig is, hogy az átalakításban érintett munkatársaink számára a vállalaton belül találjunk munkalehetőséget. Emellett Tesco Online szolgáltatásunk kiszolgálási területének bővítésével (csak a tavalyi évben 9 új városban tettük elérhetővé a szolgáltatást) folyamatosan hozunk létre új pozíciókat is.

A működés optimalizálása mellett a Tesco, a szakszervezetekkel együttműködésben és velük folyamatos, konstruktív egyeztetéseket folytatva, 2017. január óta több mint 20 milliárd forintot fektetett a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésébe. Ezt a tavalyi évben három alkalommal is 40 ezer forint extra bónusz egészítette ki. A Tesco idén további, átlagosan 5,5 százalékkal emelte az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérét, és azt, a korábbi évekhez hasonlóan, 2021-ben is gyermekvállalási és beiskolázási, jubileumi, egészségügyi és szociális elemeket is tartalmazó juttatási csomaggal egészíti ki közel 4 milliárd forint értékben.”

Az egyenleg tehát egy állítás, egy cáfolat. Önök szerint kinek van igaza?

Önök szerint kinek van igaza?

  • 2803
    A panaszos áruházvezetőnek
  • 730
    Bármi az igazság, mindenki azt látja, amit akar
  • 78
    A vállalat vezetésének

Rovatok