Index Vakbarát Hírportál

Újabb testkamerákat tesztel a BKK

2021. március 18., csütörtök 11:21 | aznap frissítve

Március végéig összesen hat gyártó hét típusú kameráját, valamint azok háttérrendszereit próbálhatja ki díjmentesen a Budapesti Közlekedési Központ. 

A tesztelésbe a jegyellenőrökön kívül az utaskoordinátorokat is bevonták, így az utasok nemcsak a villamosokon, a trolibuszokon és a kisföldalattin, hanem már a metróállomások belépési pontjain is találkozhatnak testkamerás BKK-munkatársakkal – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A testkamera használatát azzal indokolja a BKK, hogy az elmúlt években több olyan eset is napvilágra került, amelyben a közösségi közlekedést igénybe vevő ügyfelek és a BKK jegyellenőrei között kialakult nézeteltérés okát utólag nehéz volt rekonstruálni.

Az ilyen helyzeteket is egyértelműbbé teszi, ha a testkamera által készített felvétel objektív bizonyítékkal szolgál a panaszok utólagos kivizsgálásához.

A BKK jegyellenőrei – első lépésként – január 28-tól három nemzetközi gyártó eszközeit kezdték tesztelni. Ekkor elsősorban kiemelt fővárosi vonalakon, az 1-es, a 4-es és a 6-os villamoson, valamint a kisföldalattin használták a különböző testkamerákat. Erről videó formájában is beszámoltunk. 

Rovatok