Index Vakbarát Hírportál

Tarlósnak nincs kifogása a korrupciógyanús ügyek kivizsgálása ellen

2021. március 19., péntek 12:02

Nincs kifogása Tarlós István korábbi főpolgármesternek az ellen, hogy a korrupciógyanúsnak vélt fővárosi ügyeket kivizsgálják. A politikus arra reagált, hogy a DK-s Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes feljelentést tett az M3-as metró felújított szerelvényei ügyében.

Tarlós a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott:

Nem tudom, mire várt idáig Gy. Németh Erzsébet. Azt sem tudom, mi értelme az általuk felállított vizsgálóbizottságoknak, hiszen egyáltalán nem foglalkoznak sem ezzel az üggyel, sem a Biodómmal, mégis másfél év után most feljelentést tettek a 3-as metró ügyé­ben.

A korábbi főpolgármester emlékeztetett, hogy annak idején Horváth Csaba, Tüttő Kata és az összes MSZP-s képviselő megszavazta a felújításról szóló fővárosi határozatot, ráadásul annak 2015-ös megerősítésekor Karácsony Gergely jelenlegi főpolgármester is támogatta az előterjesztést.

Arról is beszélt, hogy az M3-as metró infrastruktúra-felújítással együtt tizenegyszer akkora költségű projekt volt, mint a Lánchíd felújítása. Továbbá a BKV az új szerelvények beszerzését állítása szerint harmincmilliárd forinttal többre becsülte, mint a felújítást, amit egyébként megfelelő megoldásnak ítéltek. Hozzátette, hogy a kormány ezért a fővárosnak saját forrása híján csak a felújításra ad garanciát, arra hivatkozva, hogy „Gy. Németh Erzsébeték 73 milliárd forintos működési adóssággal hagyták hátra a BKV-t 2010-ben”.

Rovatok