Nemcsak előnye, de hátránya is lehet annak, ha tartósan otthon dolgozunk, és nem lát minket a főnökünk. Na jó, de mi van akkor, ha a járványhelyzet miatt akit csak lehet, távmunkára küldenek?
Minden bizonnyal sokan ismerik azt a munkahelyi jelenséget, hogy a dohányos kollégák mindig jobban értesültek, és általában a beilleszkedés is könnyebben megy nekik. Nem azért, mert a dohányzásnak közvetlenül van valamilyen pozitív hatása, amely segíti a közösségi életben való alkalmazkodást. A dohányosok azonban rendszeresen és általában együtt tartanak szüneteket, ennek pedig megvannak az előnyei a kapcsolatépítésben, noha maga a dohányzás egészségügyi okokból egyáltalán nem javasolt.
Ha viszont bent sem vagyunk a munkahelyünkön, mert például távmunkában dolgozunk, az jelentősen beszűkíti és minimalizálja a kapcsolatteremtési lehetőségeinket, márpedig ez akár a munkahelyi előmenetelünket is megakaszthatja.
Nemrégiben terjedelmes cikk jelent meg a BBC oldalán arról, hogy miért léptetik elő nagyobb eséllyel azokat, akik nem home office-ból dolgoznak. A kérdés már csak azért is aktuális, mert a járványhelyzetre való tekintettel inkább arra ösztönzik a munkáltatókat és a munkavállalókat, hogy ahol csak lehet, home office-t rendeljenek el.
A cikk szerint azonban a sok előny mellett a távmunkának van egy nagy hátránya is:
nehezebb megmászni a karrierlétrát, ha otthon vagyunk.
Akik ugyanis otthonról dolgoznak – legyenek bármilyen produktívak is – „megszenvedik” a kollégákkal, illetve vezetőkkel való személyes találkozások hiányát, és ez negatívan érinti az előléptetési lehetőségeiket.
A probléma nem új, már jóval a koronavírus-járvány előtt a Stanford Graduate School of Business 2015-ös, Kínában végzett kutatása arra jutott: noha a home office-ban dolgozók átlagosan 13 százalékkal voltak produktívabbak, mégsem léptették őket elő olyan arányban, mint az irodában dolgozó kollégáikat.
Nicholas A. Bloom közgazdászprofesszor, a kutatás vezetője szerint körülbelül feleakkora arányban léptették elő az otthonról dolgozókat, mint a bejárókat. A felmérésben részt vevők válaszai alapján Bloomék két fő okot állapítottak meg:
Ioana C. Cristea zürichi távmunkaszakértő a BBC-nek arról beszélt: egyfajta tudattalan előítélet (unconscious bias), hogy elfelejtjük azokat, akiket nem látunk.
Az emberek ezt nem feltétlenül szándékosan teszik, de amikor azon gondolkodnak, kit kellene előléptetni, nem a home office-ban dolgozó lesz az első, aki eszükbe jut. Akkor sem, ha tudják, hogy legalább olyan keményen dolgozik, mint irodai kollégái.
A láthatóság szuperfontos, ha előbbre akarunk jutni
– tette hozzá Cristea.
A BBC cikke felidézte, hogy Cristea 2019-ben részt vett a Kaliforniai Egyetem egyik tanulmányának elkészítésében, és ott is arra jutottak, hogy előnyére válik a munkavállalónak, ha a többiek látják, ahogyan dolgozik.
Azt a jelzést küldi, hogy elkötelezett a munkája, a kollégái és a vállalat iránt. Ez akkor is igaz, ha valaki éppen nem teljesít a legjobban.
A főnökben az rögzül: lehet, hogy rossz napunk van, de ott vagyunk, igyekszünk, dolgozunk. Ugyanaz a főnök viszont, ha otthonról dolgozunk, csak a munka eredményét látja, a belefektetett energiát, munkát nem. Azaz még ha jó eredményt is értünk el, a főnök tudattalanul ugyan, de nem feltétlenül ismeri fel, milyen keményen is dolgoztunk.
A távmunkaszakértő szerint a problémára megoldás lehet, ha a home office-ban dolgozók a vezetőkkel folytatott négyszemközti meetingeken elmondják, mennyi időt töltöttek egy adott feladat teljesítésével, és elmagyarázzák, milyen nehézségeket küzdöttek le.
Cristea ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy ezt sem szabad túlzásba vinni. Vékony vonal van aközött, hogy jó munkaerőnek látnak minket, és aközött, hogy a beszámolónk panaszkodásnak hat, mintha nem lennénk képesek elvégezni a feladatainkat.
Az sem ajánlott, hogy a home office-ban lévők több munkát vállaljanak, mint az irodában dolgozók, mert az ebből fakadó stressz „még valószínűtlenebbé teszi az előléptetést”, ráadásul hamar kiégéshez vezethet.
A járványhelyzet azt a sajátos helyzetet eredményezte, hogy mindenki, aki csak tud, otthonról dolgozik, így viszont mindenki ugyanazt a versenyhátrányt szenvedi el.
Nicholas A. Bloom szerint azonban később ismét aktuális lesz, hogy mennyire éri meg a távmunka, hiszen várhatóan a járvány után a vállalatok hibrid munkavégzésre állnak át, aminek következményeként a járvány előtti helyzethez képest többen dolgoznak majd home office-ban, de nem mindenki.
A BBC-nek azt mondta, tavaly tavasszal még azon a véleményen volt, hogy hagyni kell az embereket választani, de az új kutatási eredmények fényében már máshogy látja.
Szerinte ugyanis ha megnézzük, jellemzően kik választják a home office-t, akkor azt látjuk, hogy a valamilyen fogyatékkal élők, a gyermekesek és a nők szívesebben dolgoznak otthonról.
Ha az emberek maguk választhatnak munkarendet, elhúznak mellettük a fiatal, egyedülálló ambiciózus férfiak, akik nem akarnak otthonról dolgozni. Csak ők lesznek előléptetve, és néhány éven belül teljesen egyoldalúak lesznek a cégek vezetőségei
– véli Bloom.
A közgazdászprofesszor éppen ezért azt javasolja, hogy mindenki dolgozzon inkább egyforma munkarendben: mindenki bentről vagy mindenki otthonról, a harmadik megoldás, hogy mindenki – beleértve a vezetőket is – heti két napot dolgozzon otthonról.
(Borítókép: Sebastian Gollnow / picture alliance / Getty Images)