Index Vakbarát Hírportál

Dollárszázezreket hagyott a szolnoki Hetényi kórházra egy kanadai magyar

2021. március 22., hétfő 10:18

Mintegy 300 ezer kanadai dollárt, azaz csaknem 70 millió forintnak megfelelő összeget hagyott a szolnoki Hetényi Géza Kórház kardiológiai osztályára egy kanadai magyar. 

Piroska Miklós, az egészségügyi intézmény főigazgatója az MTI-nek elmondta: Kanadából kereste meg a kórházat Alberta állam tiszteletbeli konzulja azzal, hogy egy ott élő magyar, Gulácsi István végrendeletében jelentős összeget hagyott a kórház alapítványára.

Herczeg Béla, a kórház kardiológiai osztályát vezető főorvos szerint az összegből felújítják az elektronikai rendszert, továbbá számítógépet és nyomtatókat vásárolnak. A tervek között szerepel szívultrahang-készülék, defibrillátorok, továbbá szívritmus-analízisre használt Holter-készülék beszerzése is.

Gulácsi István 1924-ben született Szolnokon, huszonöt évesen emigrált Kanadába feleségével, akivel 64 évig éltek boldog házasságban. Az elhatározás, hogy a kardiológiai osztálynak adományozzanak egy nagyobb összeget, onnan ered, hogy a feleséget éveken át kezelték szívproblémákkal a Hetényi Géza Kórházban.

Rovatok