A világjárvány miatt háttérbe szorult a téma, de továbbra is az emberiség egyik legnagyobb kihívása a klímaváltozás. Bartholy Judit klímakutatóval arról beszélgettünk, hogy pontosan mi történik, mi ennek az oka, mit lehet tenni ellene, és mi várhat Magyarországra.
Az ELTE egyetemi tanára és a Magyar Tudományos Akadémia doktora az Index kérdésére röviden úgy foglalta össze a klímaváltozás logikáját, hogy az emberiség különböző tevékenységei révén, mint például az ipari termelés, a közlekedés vagy a mezőgazdaság, többlet üvegházhatású gázt juttat a légkörbe, ezt hívjuk antropogén eredetű kibocsátásnak. Földünknek van egy természetes üvegházhatása, ami alapvetően nagyon jó tulajdonság, mert enélkül 33 Celsius-fokkal hidegebb lenne a légkör felszínközeli rétegeiben, ami jócskán mínuszba vinné a 15-16 Celsius-fokos globális átlagot.
Az emberiség által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázokkal, mint például a szén-dioxiddal ezt az áldásos 33 fokot elkezdtük felemelni, és ez probléma. Ráadásul a káros anyagok közül vannak olyanok, amelyek a légkörbe jutva akár 50–150 éven át fejtik ki a hatásukat, és csak azután lépnek ki onnan
– mondja Bartholy, hozzátéve, hogy visszafordíthatatlan folyamatokat indítunk el a légkörben mint fizikai rendszerben. Erre épül minden légköri mozgás, például a párolgás, a felhőképződés és a csapadékhullás is.
A klímakutató a globális felmelegedés lényegét így összegezte:
A légkörben lévő üvegházhatású gázok a Napból érkező rövidhullámú sugárzást átengedik, de a Föld felől érkező hosszúhullámú sugárzást elnyelik. Ezért az általunk légkörbe tett többlet üvegházhatású gáz több energiát nyel el, és ez a többletenergia a légkörben marad, amivel fűtjük a bolygót. Ez a globális felmelegedés. Ezt úgy tudjuk megállítani vagy legalább lelassítani, ha radikálisan csökkentjük vagy lenullázzuk a kibocsátásunkat.
Az emberiségnek óriási energiaigénye van, ezt jelenleg még leginkább fosszilis eredetű energiából fedezzük. A szén-, kőolaj- és földgázhasználat nagy mennyiségben juttatt üvegházhatású gázokat a légkörbe. A fosszilis energiák felhasználási arányának drámai csökkentésére van szükség, lehetőség szerint nullára. Haladnunk kell a karbonsemlegesség felé, bár ez nem jelent feltétlenül zéró kibocsátást. A „nettó zéró” eléréséhez valamilyen mesterséges technológiával vagy például természetes módon, faültetéssel ki kell vonnunk a légkörből az általunk beletett többlet üvegházhatású gázt.
Annak a világgazdasági modellnek, amely alapján működünk, lejárt az ideje. Tarthatatlan az a helyzet, hogy növeljük a termelést, és növekszik a népességszám, miközben a bolygónk forrásai végesek. Fájdalmas lehet kimondani, de erről az emberiség, a fogyasztói társadalom tehet
– teszi világossá a klímakutató, aki szerint csak azokat a dolgokat kellene megvennünk, amelyekre feltétlenül szükségünk van. Ezt mindenkinek végig kell gondolnia, meg kell értenie, és végül döntenie kell arról, hogy változtat-e az eddigi szokásain, például kevesebb húst eszik, itthon megtermelt zöldségeket és gyümölcsöket vásárol, csökkenti a műanyaghasználatot, szelektíven gyűjti a hulladékot, szigeteli a lakását, és nem pazarol.
Bartholy a leghangsúlyosabb változásnak a szélsőségek gyakoriságának és intenzitásának növekedését nevezte. Ez jelentkezhet a csapadékban, árvizek és aszályok válthatják egymást, miközben hőmérsékleti szélsőségeket is tapasztalunk, a viharok pedig egyre erősebbé, kiszámíthatatlanabbá válnak.
Az, hogy jelenleg éppen hideg van, nem cáfolata a klímaváltozásnak. A 20–30–50 éves statisztikai minták megmutatják, hogy a meleg extrémumokat hozó napok száma, a hőhullámok gyakorisága és hossza emelkedést mutat, a hideg extrémumok intenzitása és gyakorisága szignifikánsan csökken. Ez már maga a változás
– szögezi le, kiegészítve azzal, hogy amióta mérik az éves átlaghőmérsékletet, Európában 2020 volt a legmelegebb év, még úgy is, hogy a járványhelyzet miatt bizonyos területeken sikerült csökkenteni a kibocsátást.
Bartholy szerint ez megmutatta, hogy az időszakos, részterületeket érintő visszaesés nem elegendő a klímaváltozás lelassításához. A Kárpát-medence nagyon érzékeny terület, mind a mért adatsorok, mind a jövőre vonatkozó modellbecslések alapján még a globális átlagnál is nagyobb a felmelegedés mértéke.
A modellszimulációk alapján a globálisan 1 Celsius-fokos melegedéshez képest nálunk 1,4 fokos az éves átlagos emelkedés, nyáron még ennél is magasabb, 1,7 fok. Szenzitív régióban élünk, ami például az Alföldre különösen igaz. Ezért is fontos, hogy csatlakoztunk a párizsi klímamegállapodáshoz, és elfogadtuk az abban vállalt célok teljesítését.
Azzal egyébként nem számolnak, hogy a Magyarország területére éves szinten lehulló csapadékmennyiség a jövőben számottevően csökkenne, de az eloszlása változik. A nyári csapadékmennyiség 20-30 százalékkal lehet kevesebb, a téli hasonló arányú növekedést mutathat. Ez az átrendeződés pedig drámai lehet a mezőgazdaság szempontjából.
Bartholy arról is említést tett, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) mintájára megalakult a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület, amely a Kárpát-medencére fókuszálva felméri, hogy milyen mértékű az éghajlati viszonyok változása, mi várható a következő évtizedekben, hogyan lehet a hatásokat csökkenteni és a változásokra felkészülni.
(Borítókép: Sűrű füst tör elő gyárak kéményeiből a törökországi Kocaeli ipari övezetében 2019. december 3-án. Fotó: Tolga Bozoglu / MTI / EPA)