Index Vakbarát Hírportál

Négyszázötvenmillió gyermeket fenyeget a tiszta víz hiánya

2021. március 22., hétfő 14:46

Földünkön több mint 1,42 milliárd embert, köztük 450 millió gyermeket fenyeget a tiszta víz hiánya. Ez azt jelenti, hogy ötből egy gyermek nem jut annyi vízhez, ami fedezi mindennapi szükségleteit – írja a víz világnapjával kapcsolatban küldött közleményében a UNICEF Magyarország, a szervezet jelentésére hivatkozva.

A UNICEF Magyarország arra hívja fel a figyelmet, hogy

jelenleg napi 700 gyerek hal meg olyan megelőzhető betegségek miatt, amelyeket a piszkos víz vagy a megfelelő higiéniai feltételek hiánya okoz.

A pandémia alatt mintegy 3 milliárd embernek nincs lehetősége szappannal és tiszta vízzel kezet mosni – teszik hozzá.

A szervezet jelentése szerint több mint 80 országban kritikus a vízhiány. Kelet- és Dél-Afrika a leginkább veszélyeztetett terület, itt a gyerekek 58%-ának okoz napi nehézséget, hogy vízhez jusson, de Közép-Afrikában (31%), Dél-Ázsiában (25%) és a Közel-Keleten (23%) is súlyos a helyzet.

Mint arra figyelmeztetnek, a víz nem luxus: 2010-ben az ENSZ Közgyűlése alapvető emberi joggá nyilvánította az ivóvízhez és a megfelelő tisztálkodási és higiéniai lehetőségekhez való hozzáférést.

Egy kisgyermek túléléséhez naponta minimum 4-5 liter víz szükséges, hogy inni, enni, fürödni tudjon.

A jelentés arra is kitér, hogy a vízszegénység a gyerekeket sújtja a legjobban: gyakran ők azok, akik iskola helyett órákon át, veszélyes terepeken gyalogolva szállítják a vizet a családjaiknak.

Magyarországon átlagosan napi 130 liter vizet használunk fejenként, de például egy csöpögő csap akár napi 40-120 liter víz elfogyasztásáért is felelős lehet.

A UNICEF több mint 100 országban dolgozik a vízellátás és higiénikus szennyvízelvezetés javításáért iskolákban és közösségekben. 1990 óta a szervezet több mint 2 milliárd ember számára biztosította a tiszta ivóvízhez való stabil hozzáférést – olvasható a közleményben.

A UNICEF célja 2021-ben az, hogy 45 millió embert juttasson egészséges vízhez. A szervezet ezért a világ legeldugottabb pontjain is tartálykocsikkal, víztisztító tablettákkal, víztornyokkal és komplett vízellátó rendszerekkel segíti a családokat.

A UNICEF Magyarország a víz világnapján saját gyűjtést indít, amelyhez bárki csatlakozhat a kezdeményezés oldalán.

A segíteni vágyóknak nincs más dolguk, mint létrehozni az oldalon egy saját adománygyűjtő profilt, ahol elmondhatják, miért fontos számukra a víz:

Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszó is csatlakozott a kezdeményezéshez, és elindította a saját gyűjtését.

A víz a lételemem, azonban tudom, hogy a világ számos részén gyerekek milliói számára mindennapos küzdelmet jelent, hogy hozzáférjenek ehhez az alapvető természeti forráshoz. Örömmel csatlakoztam a kezdeményezéshez, remélem, hogy követőim közül is sokan ezt teszik majd, így az egészséges vízfogyasztás népszerűsítése mellett segíthetünk is a rászorulóknak

– fogalmazott Jakabos Zsuzsanna a UNICEF Magyarország közleménye szerint.

(Borítókép: Az ivóvízhez és a szennyvízelvezetéshez Nigerben még mindig nagyon alacsony a hozzáférés, a városi és vidéki területek, valamint a régiók között nagy eltérések vannak. Fotó: UNICEF)

Rovatok