Index Vakbarát Hírportál

Táncestet hirdetett valaki az interneten a hétvégén, 25 embert előállított a rendőrség

2021. március 22., hétfő 13:21

Bár a koronavírus-járvány alatt helyben fogyasztásra nem lehetnek nyitva a vendéglátóhelyek, ennek ellenére a hétvégén több ízben is intézkedniük kellett a rendőröknek. Pénteken Szentendrén egy kávézót zártak be, ahol ketten alkoholt ittak, valamint egy nyíregyházi presszót is nyitva találtak a rendőrök, ott hat embert találtak. Szombaton pedig Somogy megyei Babócsán egy büfét zártak be – mondta Kiss Róbert az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

Szombat hajnalban a szegedi rendőrök garázdaság miatt állítottak elő hat fiatalt, akik, mint kiderült, egy közeli szórakozóhelyen voltak bulizni. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hozzátette, egyelőre vizsgálják az üzemeltető felelősségét, a fiatalokkal szemben a kijárási tilalom megszegése miatt szabálysértési eljárás indult. 

Budapesten még péntek éjjel egy hetedik kerületi Airbnb-lakásba vonultak a rendőrök, ahol 18 főt találtak. Ellenük szintén eljárás indult a kijárási tilalom megszegése miatt, illetve a rendezvény szervezőjét fel is jelentették. Vasárnap pedig egy 25 fős társaság ellen intézkedtek a rendőrök, akik egy közösségi oldalon meghirdetett táncesten vettek részt – ismertette Kiss Róbert.

Cikkünk megjelenése után levelet kaptunk az Airbnb-től. Eszerint a cég nem azonosított olyan esetet, amely az incidenssel összefüggésbe hozható lenne.

Rovatok