Index Vakbarát Hírportál

Negyvenöt éves korában meghalt édesapjára emlékezik Majka

2021. március 23., kedd 10:36

Húsz éve veszítette el Majka az édesapját, a rapper erről Facebook-oldalán emlékezett meg. Bejegyzésében a zenész azt írja, hogy édesapja elintézte halálával, hogy ő Magyarországon maradjon, és az legyen, aki mindig is lenni akart. 

A Blikk azt írja, hogy Majka húsz éve nagy lépésre készült, ugyanis az akkori barátnőjével Kanadába akart utazni, hogy ott próbáljanak szerencsét. Viszont a váratlan tragédia felülírta terveit: egy este, meccsnézés közben 45 éves édesapja szívrohamot kapott mellette. 

Majka a tragédia miatt nem utazott el, megvárta a hagyatéki tárgyalást, kis idő múlva pedig jelentkezett a ValóVilágba, amelyet ha nem is nyert meg, de ő vált a legismertebbé az egykori szereplők közül, és komoly rajongótáborra tett szert rapperként. „Apám halála teljesen megváltoztatta az életemet. Együtt éltünk vele, a feleségével és a bátyámmal. Majd egyik pillanatról a másikra egyedül maradtam” – mondta el az ATV korábbi műsorában Majka, aki 22 éves volt, amikor elveszítette édesapját. 

A rapper arról is beszélt, hogy apja tiszta szívű, jó ember volt, de felemésztette, hogy mindig volt egy erősebb hang, amely elnyomta. Bár szeretett volna hasonlítani rá, azt is eldöntötte, hogy sok dolgot teljesen másképp fog csinálni. A legfőbb szabálya, hogy ha valahol nem érzi jól magát, azonnal vált, függetlenül attól, mennyi pénzt keres. A Blikk megkérdezte Majkát, elégedett-e azzal a döntésével, hogy más utat választott, mint az édesapja:

Az biztos, hogy ügyelek arra, hogy ne hajtsam magam annyira, mint ő, de az elmúlt egy évben nem is lehetett, így az részben a pihenésről szólt

– válaszolta a rapper, aki hozzátette azt is, hogy az olyan tévézés nem érdekli, amelyben nincs semmi szexi, neki olyan kell, amelyben felszabadítóan hülye lehet. 

Rovatok