Index Vakbarát Hírportál

Nincs beoltva, fertőzött sem volt, mégis kapott védettségi igazolványt

2021. március 23., kedd 12:44 | aznap frissítve

Újabb csokor levelet kaptunk a védettségi igazolvánnyal összefüggő furcsaságokról. Egyik olvasónk írja, hogy

védettségi igazolványt kaptam, pedig nem vagyok beoltva, és igazolt fertőzött sem voltam.

Állítása szerint a háziorvostól kikérte a tajszámához tartozó oltási lapot, ez alapján valaki más kapta meg az ő társadalombiztosítási azonosítójára a vakcinát, majd ezután postázták a címére az igazolványt. A problémát jelezte a hatóságoknak, de eddig nem kapott választ, a háziorvos pedig nem tud neki segíteni.

A logikátlannak tűnő sorrenddel kapcsolatban korábban is több észrevétel futott be, ezeknek a problémáknak a létét erősíti meg Emőke beszámolója is:

február 26-án kaptam meg az első oltást, a szüleim március 4-én. Az ő igazolványaik már megérkeztek, az enyém viszont nem.

Meddig is érvényes?

A szabályok szerint,

Van két kollégám, az egyik december elején, a másik december végén gyógyult meg. Aki korábban túlesett rajta, 08. 31-ig érvényes kártyát kapott, aki később, 06. 30-ig hatályost

– közölte egyik olvasónk.

Dávid tapasztalata is egybevág ezzel, február végén volt beteg, a karantén lejárta után két héttel már a kezében volt az igazolvány. Eddig teljesen gördülékenynek tűnik az ügymenet, de a plasztikkártya érvényessége

április 23-án jár le, ami fura, mert elvileg hat hónapig kellene jónak lennie. A feleségem velem egy időben volt igazoltan beteg, de azóta sem kapott igazolványt.

Ha ön a fentiekhez hasonlókat, vagy bármilyen furcsaságot tapasztalt, esetleg úgy érzi, hogy indokolatlanul kapott védettségi igazolványt, akkor ne habozzon, az alábbi e-mail-címre küldje el történetét: indexugyelet@mail.index.hu.

Rovatok