Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília: Elemi erővel tombol a járvány

2021. március 23., kedd 12:17

A reggeli drámai adatok közlését követően az operatív törzs is megtartotta napi tájékoztatóját. 

A regisztrált idősek fele már megkapta az oltást, és az eddig regisztrált 65 felettiek 65 százaléka kapott már oltást – mondta – mondta György István, a Miniszterelnökség államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője. Az államtitkár szerint egyébként a következő időszakban is az idősek oltására koncentrálnak majd, folytatódik a regisztrált 65 év felettiek immunizálása, egyebek között a héten a február végén Sinopharm-vakcinával oltottak második adagjával.

Az államtitkár közölte, hogy eddig összesen több mint 1 600 000 ember kapott már legalább egy adag vakcinát, és több mint 400 ezren már a 2. oltást is megkapták. Az uniós átlag mindössze 9,2 százalék, Magyarországon több mint 16 százalék a lakosság átoltottsága. Az uniós oltási ranglistán egyedül Málta előzi meg Magyarországot, 500 ezer beoltottal. 

A most következő oltási héten több mint 215 ezer idős ember kaphat vakcinát, ebből kórházi oltópontokon Pfizer-, a háziorvosoknál pedig Sinopharm-, AstraZeneca- és Moderna-vakcinával zajlik az immunizáció. Emellett nagy számban várható jövő héten a második körös oltások beadása is, ezt a háziorvosok végzik – részletezte György István. 

Elmondása szerint jelenleg nem áll rendelkezésre annyi oltás, hogy mindegyik fajtából jusson minden háziorvosnak.

Az államtitkár szerint a ma érkezett Pfizer-szállítmány a kórházi oltópontokra megy, 157 ezer adaghoz juthatnak a háziorvosok által odaküldött idősek. A vakcinák szétosztásának elve, hogy a regisztráltakat praxisarányban is figyelik, és ennek alapján hívják be őket, sokszor a megyei oltási bizottságok is közreműködnek az oltások szervezésében. 

Az államtitkár bejelentése szerint a most következő oltási héten a Sinopharmból minden háziorvosnak jut 5 ampulla első adagos oltásra, a második adagosra pedig most kapják meg a 275 ezer adagnyi kínai vakcinát. 

Közölte, hogy AstraZeneca-vakcinából több mint 2600 praxis kap ampullát, 10-10 időst tudnak beoltani ebből. A szintén frissen érkezett Moderna-oltások nagy része második körös oltásra kell majd, csak 11 200 adag lesz első körös, utóbbi budapesti háziorvosokhoz megy majd, egy-egy ampulla 10-10 ember oltásához elegendő.

A rendőrök és a katonák oltása is zajlik, védettségük alapvető az ország biztonsága érdekében – mondta György István, és arról is tájékoztatott, hogy az eddigi oltópontok mellett

hamarosan munkába állítják a honvédség oltóbuszait is, elsősorban a kisebb településeken.

György István hangsúlyozta, hogy az oltások beadásával kapcsolatban nincs káosz, és jól szervezetten működik minden. Példaként említette, hogy Németországban a magyar oltási modellről beszélnek, olyannyira, hogy az ottani háziorvosi kamara felvetette, hogy be kellene vonni az ottani háziorvosokat is. A magyar oltási program jól kidolgozott, épít az egész egészségügyi ellátórendszerre – szögezte le. 

Beszélt arról is, hogy az AstraZeneca elhíresült SMS-oltási kampányát sok kritika érte, ezért elnézést kért akkor, és most újra, illetve felhívta a figyelmet arra is, hogy néhány nappal később sikeresen lebonyolították a kampányt. Kiemelte, a legutóbbi feladatot már mindenféle támadás és negatív visszhang nélkül elvégezték. 

György István azt kérte továbbá az önkormányzatoktól, hogy segítsék a háziorvosok munkáját, igény szerint 1-2-3 főt biztosítsanak egy háziorvos mellé, hogy segíthessenek az adminisztrációban. Kiemelte, hogy nem oltóhelyekre van szükség, mert ezek rendelkezésre állnak, hanem az adminisztráció támogatásában kell segítség, anélkül ugyanis az Európai Unióban nem tud eredményesen működni egyetlen oltási modell sem. 

Kiemelte, hogy most az egész ország összefogására van szükség, és mindenki sorra fog kerülni oltakozásnál a vakcinamennyiség függvényében.

Elemi erővel tombol a járvány, és még messze vagyunk a népességszintű védettségtől, hiába halad jól az oltási program

– mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos a tájékoztatón. Közel 100 százalékban a brit vírusvariáns terjed az országban, alig pár százalékban mutattak ki cseh és egyéb mutációkat. Ez azért probléma, mert az általa idézett Nature-tanulmány szerint, amelyhez tavaly novembertől, 2021 februárjáig vizsgáltak meg több mint kétmillió fertőzöttet és elemezték a vírus viselkedését, a járvány változásának szakaszait, az találták, hogy

„nem csak sokkal fertőzőképesebb a brit variáns, de sokkal súlyosabb megbetegedéseket képes okozni,

55 százalékkal magasabb halálozási arányt is eredményez”

– fejtette ki Müller Cecília. Összegezve a kutatást elmondta, míg a pandémia kezdetén a fertőző törzsben megbetegedettek között a 60 év körüli emberekből 6-an hunytak el, ez a szám a fertőzést követő négy héten belül az angol variáns esetében 9-re emelkedik.

Kifejtette, a vírusnak egy olyan képessége fejlődött ki a variánsok megjelenése révén, amelyben a tüskefehérje is sokkal erőteljesebben tud kapcsolódni a sejtekhez, a nagyobb számú fertőzött pedig még több megbetegedést okoz, sokkal több súlyos lefolyást és halálozást.

Müller Cecília hangsúlyozta azt is, hogy mivel nagyon nagy az egészségügyi rendszer terhelése, ezért többletkapacitások bevonására van szükség: ezért kezdték meg az önkéntesek toborzását és a katonák bevonását is. De továbbra is fontos, hogy a lakosság fokozottan tartsa be az egyéni védekezési intézkedéseket, illetve, hogy aki csak teheti, regisztráljon az oltásokért. 

Minél többen válunk ellenállóbbakká, annál inkább meg tudjuk akadályozni a víruscirkulációt a népesség körében

– fogalmazott Müller Cecília. Fontos az is, hogy akiket már beoltottak, azok a teljes védettség eléréséig is gondoljanak azokra is, akik még nem kapták meg a vakcinát – tette hozzá, utalva arra, hogy az oltás ellenére bárki képes továbbadni a vírust, az csak a betegség súlyos lefolyásának kialakulását előzi meg.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg 285 aktív fertőzöttet tartanak nyilván az egészségügyi dolgozók között, noha a december óta tartó immunizálásuk sokat segített abban, hogy kevesebben betegedjenek meg. 

Dolgoznak a nyitáson

Most a nyitáson kell dolgozni, ez a legfontosabb feladat – ezt mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra feltöltött – második – videójában azt követően, hogy családügyi civil szervezetekkel tanácskozott az Egyszülős Központ budapesti épületében. A kormányfő egyeztetéssorozatot indított a járvány utáni helyzet, a „poszt-Covid” témájában, emiatt pedig szóba került az egyeztetésen az is, hogy mikor tér vissza a normális kerékvágásba az élet.

Szijjártó Péter külügyminiszter pedig arról adott hírt, hogy ma estére 180 ezer Szputnyik V vakcinát várnak Ferihegyre. 

(Borítókép: Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján 2021. március 23-án. Fotó: M1 / Médiaklikk)

Rovatok