Index Vakbarát Hírportál

Szavazatokat vett, választás elleni bűntett miatt kell felelnie

2021. március 23., kedd 16:54

Választás rendje elleni bűntett és közokirat-hamisítások miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség egy várföldei férfi ellen, aki a két évvel ezelőtti önkormányzati választáson hajléktalanoknak fizetett lakcímbejelentésért és szavazatukért – tájékoztatta a főügyészség szóvivője az MTI-t.

A jelenleg 29 éves férfi – akinek egyik családtagja jelölt volt az önkormányzati választáson – 2019 szeptemberében megkeresett három nagykanizsai hajléktalant, hogy jelentkezzenek be állandó lakosként egy várföldei ingatlanba, az októberi önkormányzati választáson pedig szavazzanak majd az általa megnevezett személyekre. A fiktív bejelentkezésért fejenként ezer forintot, a szavazásért pedig egyenként ötezer forintot ígért.

A hajléktalanok az ajánlatot elfogadva öt nappal a választás előtt, a megbízójuk által hozott fiktív bejelentőlapokkal be is jelentkeztek a nagykanizsai okmányirodában a megjelölt várföldei házba, ezzel tehát bekerültek a helyi választási névjegyzékbe. A férfi a bejelentkezésért kifizette a fejenként ígért ezer forintot.

A választás napján a három hajléktalant Nagykanizsán egy gyorsétteremben megvendégelte, majd autóval Várföldére szállította őket, ahol az italboltban bort fizetett nekik. Itt magyarázta el, hogy melyik polgármesterjelöltre és képviselőjelöltekre kell szavazniuk, de a biztonság kedvéért egy-egy cédulára a neveket is felírta, és a névjegykártyáját is átadta azzal, hogy a nevek megjegyzése után ezeket a papírokat semmisítsék meg.

A hajléktalanok a választáson a megjelölt emberekre adták le a voksukat, majd ezt követően az italboltban megkapták a megígért pénzt.

A férfi ellen a választás rendje ellen anyagi juttatással befolyásolásra törekvéssel elkövetett bűntett, valamint háromrendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt emeltek vádat.

A Pécsi Ítélőtábla végzésével megállapította, hogy a 2019. október 13-án Várföldén megtartott polgármester- és képviselőválasztás jogszabálysértő volt – és azt meg is kellett ismételni –, mert a helyi választási bizottság nem vizsgálta, hogy alig másfél hónap alatt hogyan növekedett 157-ről 239-re a település választásra jogosult lakosainak száma. Ebben az ügyben a fiktív lakcímbejelentők ellen „intellektuális közokirat-hamisítás bűntette miatt” külön eljárásban folyik nyomozás – tette még hozzá a főügyészség szóvivője.

Várföldén a helyi választási bizottság a 2019. november 10-én megismételt szavazás után sem hirdetett eredményt, mert úgy ítélte meg, hogy ismét sok „idegen” vett részt a szavazásban. A megyei területi választási bizottság azonban ezt a „hallgatást” jogsértőnek tartotta, egyúttal pedig megállapította a választás eredményét, vagyis kihirdette a nyertes polgármestert és a képviselőket.

Az ügy ezzel nem zárult le, mert újabb jogorvoslati kérelem miatt a Nemzeti Választási Bizottság is tárgyalta az ügyet, jogszerűnek megállapítva az eredmény kihirdetéséről szóló döntést. Az alulmaradt polgármesterjelölt végül a Kúriához is benyújtotta felülvizsgálati kérelmét, mivel szerinte a megismételt választás is jogszabálysértő volt, a bírói testület azonban érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kérelmet – mert a beadvány készítője nem bizonyította egyértelműen érintettségét –, lezárva ezzel az utolsó jogorvoslati lehetőséget is.

Rovatok