Index Vakbarát Hírportál

Nyomozást indított a NAV a Jobbik gazdálkodásának ügyében

2021. március 24., szerda 16:44

A Pesti Srácok értesülése szerint a számvitel rendjének megsértése miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Jobbik gazdálkodása ügyében. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) még 2020 decemberében közölte, hogy a

saját tagságát és a közvéleményt is megtévesztette a Jobbik Magyarországért Mozgalom, mivel a párt gazdálkodása 2017-ben és 2018-ban sem volt átlátható és elszámoltatható.

A pénzügyi kimutatásokat nem terjesztették a párt szélesebb tagságát képviselő kongresszus elé.

Közleményében az ÁSZ akkor úgy fogalmazott:

A Jobbik 2017–2018-ban több mint 1,4 milliárd forint közpénzt kapott. A párt 2017. évi és 2018. évi pénzügyi kimutatása sem ad megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról. A feltárt szabálytalanságok kijavítása érdekében a Jobbik elnökének intézkedési tervet kell készítenie. A most lezárt ellenőrzés során feltárt gazdálkodási szabálytalanságok 2005 óta visszatérően jelen vannak a párt gazdálkodásában.

A Pesti Srácok felidézi, hogy az ismert feljelentő, Tényi István az ÁSZ közleménye után fordult a hatóságokhoz, azt kérve, hogy vizsgálják ki az ügyet. A NAV első körben feljelentéskiegészítést rendelt el, majd a számvitel rendjének megsértése miatt nyomozást indított – teszi hozzá a hírportál.

A Jobbik nem értett egyet az ÁSZ megállapításaival

Decemberi reagálásában a Jobbik megalapozatlannak nevezte az Állami Számvevőszék állításait. Az ellenzéki párt többek között azzal érvelt: az átláthatóságot nem csak azzal lehet biztosítani, hogy a kongresszusuk elé terjesztik a törvény szerinti beszámolót, ugyanakkor 2017–2018-ban többször is tájékoztatták a gazdálkodásról a Jobbik felügyelőbizottságát, számvizsgáló bizottságát, országos választmányát, illetve a kongresszust is.

A párttörvény szerinti beszámolót pedig a Jobbik honlapján és a hivatalos értesítőben is megjelenítették a törvényi határidőn belül.

Az ellenzéki párt álláspontja az volt, hogy valójában a párttörvényt kellene módosítani úgy, hogy harmonizáljon a számviteli törvény rendelkezéseivel, így elősegítve az átláthatóságot, és elejét véve a törvényi ellentmondásokból adódó értelmezési vitáknak, szükségtelen bírságoknak.

A 2018-as választások előtt már vizsgálódott a Jobbiknál az ÁSZ, akkor az állami szervezet jelentése nyomán végül 660 millió forint költségvetési támogatás visszafizetésére kötelezték a pártot. A Jobbik vezetői politikai támadásokról beszéltek, és azt is kilátásba helyezték, hogy a párt esetleg nem tud elindulni az országgyűlési választáson.

Rovatok