Index Vakbarát Hírportál

Borkai-ügy: folyik a nyomozás, nyolc gyanúsított van zsarolás és drogügyek miatt

2021. március 24., szerda 18:13

Még mindig tart a nyomozás Borkai Zsolt győri expolgármester ügyében – olvasható a Blikk oldalán. Polt Péter legfőbb ügyész egy képviselői kérdésre úgy válaszolt, 

Zsarolás, kábítószerrel való visszaélés, továbbá más egészségét veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt nyomoz az ügyészség.

A legfőbb ügyésznek Mesterházy Attila és Szakács László képviselő három, írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be arról, hogy másfél év után hol tart a nyomozás.

Polt Péter válaszában azt közölte, hogy a nyilvánosságra hozott szexvideó és további felvételek miatt hét embert gyanúsítottak meg, és ki is hallgatták őket. Kábítószerrel való visszaélés miatt további egy gyanúsítottjuk van, aki a Borkai-féle baráti társasággal vett részt a jachtkiránduláson, de nem tartozik az expolitikus baráti köréhez. 

Továbbá arról is írt, hogy nyomoznak még más egészségét veszélyeztető, valamint nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt is, de ebben az ügyben senkit sem hallgattak még ki, és ez a szál nem érinti sem Borkai Zsoltot, sem a társaságát.

Kiderült továbbá az is, hogy Borkai Zsolt győri expolgármestert érintően vagyon elleni és hivatali bűncselekmény gyanúja miatt még nyomoznak, de gyanúsítotti kihallgatás ezekben az ügyekben nem történt.

Két évvel ezelőtt, 2019 végén kerültek nyilvánosságra olyan felvételek, amelyek egy adriai hajóúton rendezett szexpartin készültek, melyen Borkai Zsolt akkori győri polgármester is részt vett. A videón az egykori politikus és baráti társasága volt látható ital és lányok társaságában, egyes kockákon intim helyzetben. Az ügyet egy névtelen szivárogtató, a fent említett „Ördög ügyvédje” álnevű ismeretlen hozta nyilvánosságra e célra létrehozott blogján.

Az ügy kipattanását követően Borkai Zsolt távozásra kényszerült a polgármesteri székből és a politikából. 

Rovatok