Index Vakbarát Hírportál

Molotov-koktéllal akarta sérelmeit rendezni egy férfi, társat is talált hozzá

2021. március 25., csütörtök 10:39

Felkutatták és elfogták azt a csörögi férfit a rendőrök, aki vélt sérelmei megtorlásaként társával együtt Molotov-koktélokat dobott volt élettársa anyjának házára.

A férfi meggyőződése, hogy az asszony tehet arról, hogy nyolc és fél évet kellett – vallomása szerint „majdnem ártatlanul” – börtönben töltenie egy olyan bűncselekmény miatt, amelyet nem ő követett el – adta hírül a police.hu

A rendőrség tájékoztat arról is, hogy a bosszúálló cimborájával otthon iszogatott 2021. március 5-én este, és az elfogyasztott alkoholmennyiségnek köszönhetően felszínre kerültek a régi sérelmek, és a körülöttük heverő üres sörösüvegről eszükbe jutott, hogy a filmekben látott módon készített Molotov-koktélokkal megdobálják a börtönévekért „felelős” nő házát.

Három üveget benzinnel töltöttek meg, ezekbe rongyokat tömtek, és el is indultak küldetésükre.

A házhoz érve sem tettek le a szándékukról, és az utcáról bedobálták a belobbantott palackokat, majd elszaladtak a helyszínről. Két üveg az ablakról, illetve a falról lepattanva a kertbe esett és összetört, azonban a harmadik betörte az egyik ablakot, és a ház egyik szobájában landolt, ahol tüzet okozott.

A helyiségben aludt a férfi volt élettárs és kisfia, akik felriadtak a robbanásra és az üvegcsörömpölésre.

A helységben lévő függöny és egy takaró is tüzet fogott. Az anya felkapta gyermekét, és kiszaladt a szobából, majd a család többi tagjával megfékezték a lángokat. Senki nem sérült meg.

A Pest megyei nyomozók néhány nap alatt eljutottak a negyvenegy éves férfihoz, akit 2021. kedden hajnalban a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével elfogtak.

A férfi beismerte tettét, és indítékául folyton a bosszú szót ismételgette. azt Állította, nem akart megölni senkit, csak ijesztgetésnek szánta a lángoló palackokat.

A támadásban részt vevő harminc éves társát is elfogták, akit az elfogatóparancs alapján szintén kedden, délután a Bács-Kiskun megyei Tass település körzeti megbízottja állította elő, miután igazoltatása közben ellenőrizte adatait. Kihallgatásán nem tett vallomást, és a kérdésekre sem válaszolt.

Rovatok