Index Vakbarát Hírportál

Véleményvihar a Balatonnál: a szabadstrandot féltik a civilek

2021. március 26., péntek 09:31

Engedélytől eltérő mólóépítéssel vádolják a helyi civilek az egyik balatonkenesei vitorláskikötő üzemeltetőjét. Amikor az Index a tények feltárására indult, a civilek nem nyilatkoztak, a klub ügyvezetője azonban igen.

Miután Balatonaligán a helyi lakosok tiltakozása eredményeként talán mégsem épül meg az épületszörnyként emlegetett társasház, az Index újabb nemkívánatosnak minősített balatoni beruházásról értesült egy felháborodott olvasói levélből:

Szeretnénk felhívni a média figyelmét, hogy a balatonkenesei jachtklub az engedélyezett tervtől eltérően épít 250 méter mélyen a Balatonba benyúló mólót és jachtkikötőt, ezáltal ellehetetleníti a szomszédos, frissen felújított szabadstrandot.

Az értesítés nyomán megkerestük a kikötőberuházás ellen tiltakozó civil szervezet, az Alsóréti Üdülő Egyesület elnökét, kérve, hogy ismertesse a helyzetet, mondja el, mit kifogásolnak. Horváth József azonban telefonos megkeresésünket visszautasította, és azt javasolta, hogy az interneten fellelhető információkra hagyatkozva írjunk az ügyről.

Ezek után felkerestük tehát az Alsóréti Üdülő Egyesület közösségimédia-oldalát, ahol egy látványtervet mutatnak a kifogásolt beruházásról, továbbá egy levelet közölnek, amelyet Balatonkenese polgármesterének címeztek, és amelyből fény derül a problémára, miszerint a civilek a helyi szabadstrandot féltik a közeli vitorláskikötő mólóbővítése miatt.



Tisztelt Polgármester Úr!
Sajnálattal értesítem, hogy az épülő BFCY kikötő móló része a megküldött fényképek és a személyes nyilatkozatok szerint teljes mértékben benyúlik a közel 100 M forintért felújított Alsóréti strand víz felőli részére. A strandunk használhatatlanná válik. Iszaplerakódás, nagy hajóforgalom, leszűkülő fürdési lehetőség. A látványterven a régi móló folytatásaként van feltüntetve. Érzésem szerint a kivitelezés nem a tervnek megfelelően készül.
Azt nem gondoltuk volna, hogy a nyúlványnál megakadályozott építkezés az Alsóréti strandra csapódik. Sérül az önkormányzat területvédelme is. Nagy a felzúdulás az ilyen mértékű építkezés ellen.
Kérem, szíveskedjék meggyőződni a valóságról, mert az egyesület vezetősége azonnali tiltakozó levelet akar küldeni a kormányhivatal felé.
Üdvözlettel,
Horváth József elnök

Az újságíró munkája már csak olyan, hogy kizárólag annak a véleményét tudja közölni, aki nyilatkozik neki. Az elnök ezt a lehetőséget elutasította, viszont az idézett levelében úgy fogalmazott, hogy „érzése szerint” a kivitelezés nem a terveknek megfelelően készül. Kíváncsiak voltunk a másik fél „érzéseire”, netán a tényekre is, ezért megkerestük a beruházást végző kikötő – a Balatonfői Yacht Club – vezetőjét, hátha tőle többet megtudunk. Nos, Viszkei András készséggel állt rendelkezésünkre, amikor azt tudakoltuk, mi történik voltaképpen Balatonkenesén, mi az oka a nyaralótulajdonosok felháborodásának, illetve igaz-e, hogy környezetkárosító és engedély nélküli mólóépítést végeznek?

Tévhitek és téves információk sorozata az, ami az Index tudomására jutott

– kezdte az ügyvezető, hozzátéve, hogy „a rideg tények a következők”: a Balatonfői Yacht Club területén kikötőfejlesztés zajlik, ugyanis 1999 óta működik a klub kishajókikötőként, és a BFYC mólója eddig is több mint száz méter hosszan benyúlt a Balatonba. Idén pedig hosszas engedélyeztetési eljárás után megkezdődött a kikötő fejlesztése, ami azt jelenti, hogy további száz méterrel megtoldják a jelenlegi mólót, vagyis a civilek által közölt 250 méteres mólóhosszúság eleve téves. Továbbá a közösségi médiában megjelent vázlatrajzzal ellentétben a bővítendő móló semmilyen módon nem nyúlik majd be az alsóréti szabadstrand vízterületére, illetve a kikötő bejárata ugyanott lesz, ahol azt az előző húsz esztendőben a fürdőzők megszokták.

Arra a kérdésre pedig, hogy van-e minderre engedélyük, Viszkei András így válaszolt:

„Ne vicceljen már! Ahhoz, hogy egyáltalán hozzáfogjunk ehhez a fejlesztéshez, egy rendkívül komoly előzetes környezetvédelmi hatástanulmány készült, hiszen egy kikötőberuházásnak szigorú engedélyezési feltételei vannak. Tehát mielőtt bárki bármibe belekezdhetne, el kell készíttetnie egy olyan előzetes környezetvédelmi hatástanulmányt, amely a halfajokra, a csigákra, a hínárra, az áramlási viszonyokra, a zajterhelésre és számtalan egyébre kiterjed. Ez a hatásvizsgálati dokumentum az esetünkben mintegy 500 oldalt tesz ki, és ezt nekünk természetesen be kellett nyújtanunk a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak. A dokumentációt a hivatal vizsgálta meg, bevonva a természetvédelmi hatóságokat és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot is. Mindez azért történt, hogy minden szempontból körbejárják, jelent-e bármilyen káros hatást a kikötőbővítés. Ez a hatástanulmány pedig egyértelműen megmutatta, hogy azok a félelmek, amelyek az Alsóréti Üdülő Egyesület tagjai megfogalmaznak, bizony téves információkon alapulnak. Így például szó sincs arról, hogy a kenesei Alsóréti szabadstrand eliszaposodna.”

Viszkei András az Indexnek azt is kijelentette, hogy a hatástanulmányt ezekben a napokban eljuttatja Balatonkenese polgármesterének, Jurcsó Jánosnak, aki pedig ígéretet tett arra, hogy bemutatja mindezt a nyilvánosságnak. A levelet itt olvashatják:

Tisztelt Polgármester Úr!

Kérésére reagálva jelen levelemhez csatolva küldöm Önnek a BFYC Kikötőfejlesztésének vázlatos tervét, amelynek alapján világosan látszik, hogy a fejlesztés során milyen mértékben növekszik a kikötőmedence.

A vázrajzon feltüntetett méretek az újonnan létesült mólószárnak az Alsóréti szabadstrandtól mért távolságait is megmutatják annak céljából, hogy az elmúlt napokban a különböző fórumokon felmerült kérdésekre egyértelmű válaszok legyenek adhatóak.

Csatolom levelemhez ezen kívül a kb. 500 oldal terjedelmű Előzetes Környezetvédelmi Hatástanulmánynak azon néhány oldalát, amelyekből kiderül, hogy a szabadstrand előtti területen a híresztelésekkel ellentétben semmiféle feliszaposodás nem várható, sőt a kismértékben felgyorsuló áramlatok inkább elszállítani és nem lerakni fogják azon a területen a balatoni üledéket.

Tájékoztatom továbbá, hogy a jelenlegi munkálatok a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság által meghatározott és a Mederhasználati Szerződésben szigorúan kijelölt területen belül folynak és a közösségi médiában látható látványterveknek szinte teljes egészében megfelelő módon készülnek.

Az egyetlen eltérést a kikötőszájban lévő rövid hullámvédő szakasz változása jelenti, amely szintén áramlástani okokból az üledéklerakódás megelőzése céljából kerül áthelyezésre oly módon, hogy a kőszórás külső kontúrja az eredetileg meghatározott és a Természetvédelmi Hatóság által engedélyezett méreteken teljes egészében belül maradt.
Az engedélyek meglétét, a munkavégzés menetét és annak szabályosságát a Balatoni Vízirendészet az elmúlt hetekben több ízben is ellenőrizte.

Bízom abban, hogy az általunk átadott információk elégségesek az Ön számára, de emellett felajánljuk, hogy a Környezetvédelmi Hatástanulmány egy példányát a Polgármesteri Hivatalnak eljuttatjuk, illetve abba a Balatonfői Yacht Clubban a járványügyi előírások betartása mellett előzetes egyeztetés alapján bármely érdeklődő számára betekintést biztosítunk.

Balatonkenese, 2021. 03. 24.

Köszönettel és tisztelettel,

dr. Viszkei András
Balatonfői Yacht Club Kft.
ügyvezető

A beruházóval folytatott beszélgetésből az is kiderült, hogy a tiltakozók közül senki nem kereste meg, hogy tisztázzák az ügyet, álhírek viszont keringenek, és azok alapján lovalják bele magukat az emberek a felháborodásukba.

„Visszautasítom, hogy engedély nélkül építkeznénk. Egyrészt túl költséges beruházás ez ahhoz, hogy ilyesmit megengedhetnénk magunknak, másrészt jómagam ötvenéves elmúltam, ebből negyven esztendőt a Balatonnál töltöttem, vagyis szeretem és tisztelem a tavat, és az a célom, hogy ugyanúgy tudják használni a fürdőzők, mint a horgászok és a hajósok, és senki ne próbálja kiszorítani a másikat, mert az nem vezet semmi jóra” – fogalmazott Viszkei András.

(Borítókép: Olvasói fotó)

Rovatok