Index Vakbarát Hírportál

Csaknem hárommillió forinttal rövidítette meg udvarlója a 68 éves asszonyt

2021. március 27., szombat 21:54

Hozzávetőleg 2,8 millió forinttal károsított meg egy 68 éves bugaci asszonyt egy 37 éves férfi – közölte a rendőrség

A férfi 2018 második felében ismerkedett meg a nővel. A kapcsolatot kihasználva közel másfél millió forintot kért el a nőtől, hogy az összeget egy ács ismerősének adja át, aki jövő év tavaszán házának tetőfelújítását fogja elvégezni. 2019 februárjában felvetetett az asszonnyal 600 ezer forint személyi kölcsönt is arra hivatkozva, hogy műtétje lesz, valamint hogy állítólagos üzleti tevékenységéhez is pénz kell.

A munkálatok késése miatt változatos indokokra hivatkozott, de a pénzt nem adta meg a sértettnek, aki a hiteltartozás törlesztőrészleteit rendszeresen fizette. A férfi ezt követően eltűnt, ekkor fordult az asszony a rendőrökhöz.

A nyomozás fényt derített rá, hogy sem ácsmestert nem bízott meg a tető felújításával, sem műtéte, sem vállalkozása nem volt a csalónak. Ellenben az egyik szolgáltatónál a nő adatait felhasználva telefonon keresztül televíziót és okostelefont vásárolt részletre, közel 640 ezer forint értékben.

A 37 éves férfit végül egy büntetés-végrehajtási intézményben találták meg a kiskunfélegyházi rendőrök, miután hasonló csalás miatt már jogerősen végrehajtandó́ szabadságvesztésre ítélték. 

A nyomozók befejezték a vizsgálatot, és vádemelési javaslattal küldték meg a keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek.

A rendőrség arra figyelmeztet, hogy a csalók nem csak a való életben, de a kibertérben is egyre aktívabbak. Ezzel kapcsolatos elővigyázatossági útmutatójuk ide kattintva olvasható.

Rovatok