Index Vakbarát Hírportál

Buszról rángatott le egy nőt Budapesten, meg akarta erőszakolni

2021. március 29., hétfő 13:06

Egy 26 éves külföldi férfi próbált megerőszakolni egy nőt Budapesten – adta hírül a Fővárosi Főügyészség.

A közleményben olvasható, hogy az ügy sértettje szombaton kora reggel buszon utazott a VIII. kerületben, amikor a külföldi férfi a Kálvária téri megállónál rátámadt. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított

a sértettet lerángatta a buszról, majd a földre teperte, és megpróbálta megerőszakolni.

A nő segítségére járókelők siettek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi nyomozói a férfit szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Fővárosi Főügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, mivel alappal kell következtetni arra, hogy a jelentős tárgyi súlyú bűncselekménnyel gyanúsított férfi jelenléte az eljárásban csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. A letartóztatás elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan a mai napon dönt – írja az ügyészség. 

Rovatok