Index Vakbarát Hírportál

Evés közben kapták el a rendőrök a fóti dílert

2021. március 29., hétfő 16:32

Letartóztattak egy fóti férfit, aki szó szerint „drogbarlangot” rendezett be a lakásán. A gyanúsított 2020 elejétől kezdett sokféle kábítószert értékesíteni. Épp kokaint adott el két ügyfelének, amint grammonként húszezer forintért árult. A férfi a cserét még az otthonában bonyolította le. Ezután valószínűleg megéhezhetett, mert a rendőrök egy gyorsétteremben kapták el múlt hét pénteken – írta az MTI.

A férfi autóját és a lakását ezután a hatóság átkutatta és több mint egymillió forint készpénzt, kábítószergyanús anyagokat, valamint a porciózásukhoz szükséges eszközöket foglalt le. Ellene pedig az ügyészi indítvány szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedést rendelték el. Az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette a nyomozási bíró döntését, a védő azonban fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható. 

Rovatok