Index Vakbarát Hírportál

A Mediaworks vezérét küldené az állam a Richter igazgatóságába

2021. március 30., kedd 22:13

A magyar állam, mint kisebbségi részvényes képviseletében eljáró MNV Zrt. javaslata alapján Szabó László volt külügyminiszter-helyettest és amerikai nagykövetet, a Mediaworks elnök-vezérigazgatóját választhatják meg a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagjává április 15-én – írta meg a VálaszOnline.

Hozzáteszik, hogy a járványhelyzet miatt nem a részvényesek képviselői fognak voksolni, hanem a közgyűlési hatáskörben eljáró igazgatóság, ami azért fontos, mert az államnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül csak 5,25 százaléknyi tulajdonrésze van a társaságban, így nem lenne alapvető egy normál közgyűlésen, hogy a volt külügyminisztert csak úgy simán megszavazzák. 

Megjegyzik azt is, hogy Szabó Lászlónak van egészségipari múltja, ugyanis 2010-ig az Eli Lilly and Company nevű amerikai gyógyszeripari társaságnál dolgozott, ráadásul a kínai leányvállalat elnökhelyettesi tisztségéig jutott, majd az izraeli Teva Pharmaceutical Industries magyarországi cégét irányította, a külügyi kitérő után pedig a Mediaworks elnök-vezérigazgatója lett.

Rovatok