Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan megszólal Orbán Viktor

2021. március 31., szerda 19:18 | aznap frissítve

Ma este fél kilenckor rendkívüli interjút ad Orbán Viktor miniszterelnök – adta hírül közösségi oldalán a kormányfő. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a beszélgetés témája, mindössze annyi ismert, hogy este várják a miniszterelnököt a közszolgálati televízió stúdiójába.

A közszolgálati média híroldalán, a Híradó.hu-n már kijött egy előzetes, amelyben a miniszterelnök elmondta: egyetlen módon lehet megállítani a vírust, ez pedig az oltás. 

Tömeges a fertőzés, és ezt már bizony a zárások és a korlátozások csak lassítani tudják, megállítani már nem. Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, de ez nem olyan vírus. Itt most csak lassítani tudunk, ha korlátozunk. Egyetlen orvosság van, egyetlen módon tudjuk megállítani, nem egyszerűen csak lassítani, hanem megállítani vagy megölni ezt a vírust, ez pedig az oltás, ezért most minden erőnket az oltásra kell összpontosítani

– fogalmazott a kormányfő. Arról is beszél, hogy jó esetben már húsvét után meglehet a két és fél millió beoltott, ami lehetővé teszi, hogy elinduljon a lépcsőzetes újranyitás.

Hétvégén jelent meg a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról, illetve az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet. Ennek hatálybalépését a két és fél millió oltás beadásától tették függővé. 

A miniszterelnök a hét elején Üzbegisztánba látogatott, ahol megbeszélést folytatott Savkat Mirzijojev államfővel a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről. Az aktuális világpolitikai kérdések is szóba kerültek, mindenekelőtt a koronavírus-járvány elleni küzdelem és a válságból való kilábalás lehetőségei.

Orbán Viktor legutóbb pénteken adott interjút a közmédiának.

Akkor többek között arról beszélt, hogy

(Borítókép: Orbán Viktor 2021. március 31-én. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher / MTI)

Rovatok