Index Vakbarát Hírportál

Idén már nem sokan fognak a Zagyvában horgászni

2021. március 31., szerda 08:15 | aznap frissítve

Jelentős mértékű szennyezés érte a Zagyvát – tájékoztatott Facebook-bejegyzésben a Tisza Horgászegyesület. 

A jászberényi belső Zagyva ágba belemosatott szennyvíz tisztítatlanul belekerült az élő ágba, ahol döbbenetes pusztítást végzett. Teljes meder szélességben feketévé változott a víz színe

– részletezik, és arról is írnak, hogy a szennyeződés a tiszai torkolat felé halad, tolva maga előtt a halállományt, és közölték azt is, hogy a természetkárosításért felelősök felkutatását a szakhatóságok megkezdték. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelem megerősítette a hírt a Magyar Narancsnak, és azt is, hogy a katasztrófavédelem vízügyi, vízvédelmi hatáskörben eljárva megkezdte a vizsgálatot, egyelőre ennyit lehet tudni. 

A lap megjegyzi, hogy az egyesület közösségi oldalán a hírrel kapcsolatban a horgászok elkeseredettségünknek adtak hangot, és többen írtak is arról, hogy ez már nem az első ilyen eset volt. Olyanok is vannak, akik követelik vissza az éves horgászjegyüket, mert szerintük a folyóban ebben az évben már nem nagyon fognak tudni horgászni. 

Rovatok