Index Vakbarát Hírportál

Háromnegyed óránként kigyullad egy lakás

2021. április 1., csütörtök 12:41

Idén az első negyedévben összesen 2250 lakástűz volt Magyarországon, ami azt jelenti, hogy átlagosan 41 percenként kigyulladt egy otthon. Közülük több tragikus kimenetelű volt, minden másnap meghalt valaki a tűz vagy a füst miatt – írja az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

A közleményben az OKF szóvivője, Mukics Dániel tűzoltó alezredes kiemelte: a lakástüzekben összesen 24 ezer négyzetméternyi terület égett le, ami olyan, mintha 270 panellakás teljesen kiégett volna. A legtöbb lakástűz csak egy-két négyzetméteren pusztított, de naponta két-három otthon teljesen megsemmisült.

Idén már 35-en életüket vesztették tüzek vagy az azok során keletkezett füst miatt. Közülük 26-an lakástűzben szenvedtek halálos füstmérgezést, hárman avarégetés közben hunytak el, egy ember az autójában lelte halálát, a többi esetben hajléktalanok által lakott építmény gyulladt ki. Az év első három hónapjában 209 ember szenvedett valamilyen sérülést, jellemzően füstmérgezést, átlagosan naponta hárman sérültek meg a tüzek miatt

– közölte Mukics Dániel. Hozzátette: a sok lakástűz oka, hogy az év első három hónapjában a hűvös idő és a járvány miatt sokkal többen tartózkodtunk otthon.

Többet fűtöttünk, főztünk és világítottunk, sőt még a szabadidőnk jelentős részét is otthon töltöttük. Sokan párhuzamosan több dolgot csinálnak egyszerre, több műszaki cikk egyszerre működik

– olvasható a közleményben. Hozzáteszik, sajnos az is gyakori, hogy cigarettát vagy valamilyen nyílt lángot figyelmetlenül magára hagynak, esetleg éppen az elavult fűtési rendszer vezet tűzhöz. A leggyakrabban a konyhában, a hálóban és a nappaliban keletkezett tűz.

Ahogyan a tavasz beköszöntött, elkezdődtek a kerti és mezőgazdasági munkák. Az első negyedévben összesen 3021 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat. Tízen megsérültek, hárman pedig életüket vesztették olyan tüzek miatt, amelyek kis kerti zöldhulladék-égetésnek indultak. Az eddig leégett terület nagysága 3555 focipályát tesz ki.

Rovatok