Index Vakbarát Hírportál

Áder János: Aki nem tud segíteni, legalább ne ártson!

2021. április 2., péntek 11:32

Erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben – mondta Áder János nagypénteki ünnepi beszédében, amely a közmédia csatornáin volt látható.

A köztársasági elnök szeretné, ha mindenkiben tudatosulna, hogy „nem az öncélú politikai játékok, a politikai haszonlesés és az alpári beszólásokban való versengés ideje a mostani”. Az államfő a politikai közszereplőket arra kérte, hogy aki nem tud segíteni, legalább ne ártson.

Honfitársaimat pedig arra kérem, hogy segítsenek!

– fogalmazott Áder János, azt szorgalmazva, hogy minél többen oltassák be magukat, győzzék meg a családtagokat, ismerősöket, hogy ne az internetes „csodadoktorokra” és a politikai sarlatánokra hallgassanak, hanem az egészségügyi szakemberekre.

Pünkösdkor új kezdetre készülhetünk

A már beoltottak mondják el másoknak, hogy az oltásnak többnyire nincs mellékhatása, vagy az nem olyan súlyos, mint a vírusfertőzés, a bizonytalankodók pedig vállalják az oltást – kérte a köztársasági elnök. A járványügyi szakemberekhez azzal fordult: tegyék túl magukat a nemtelen támadásokon, és csak a járvány mielőbbi legyőzésére koncentráljanak, az egészségügyi dolgozókhoz pedig azzal:

mozgósítsák utolsó erőtartalékaikat, még ha ezt „kimondani sokkal könnyebb is, mint megtenni”.

Áder János hangot adott reményének is, miszerint, ha mindenki teszi a magáét, a következő ünnepen, pünkösdkor már az új kezdetre készülhetünk. Az államfő felidézte, hogy Magyarország több mint egy esztendeje, hogy „hadban áll”, korlátok közé szorított szabadsággal, növekvő aggodalommal, lemondással, fájdalmas veszteségekkel.

Egy éve még türelmet kértem mindenkitől, a háborús készültség azóta azonban napi tapasztalatunkká lett –

– fogalmazott. Felhívta a figyelmet a védekezés hőseire is, akik emberfeletti teljesítményt nyújtanak, elszántak, de fáradtak is, mégis töretlenül hisznek abban, hogy „a háborút meg fogjuk nyerni”. Áder János szólt azokról a drámai pillanatokról is, amikor egy-egy életért kell küzdeni, vagy időnként tudomásul venni a csata elvesztését, de arról is említést tett, hogy a védekezésben dolgozóknak kevesebb idejük marad családjukra, gyerekeikre.

Az államfő adott egy tanácsot

Az államfő az „önjelölt virológusokra”, az oltóanyaggal szemben kételyt ébresztőkre is felhívta a figyelmet és égbekiáltó ostobaságnak nevezte azt az állításukat, miszerint jobb elkapni a vírust, mint elfogadni egyes oltásokat.

Vakcinát az első perctől szabadon választhatunk 

– hangsúlyozta, felelőtlennek nevezve a bizonytalanságot keltőket. Akik pedig nem tudják eldönteni, kinek higgyenek, azoknak azt tanácsolta: azt a kérdést tegyék fel maguknak, hogy

szeretnék-e elkerülni a betegséget és annak súlyos következményeit, megóvni családjukat, mielőbb szabadulni a korlátozások alól?

Mindezek eléréséhez az oltás az eszköz – mondta –, ahogy más járványok elkerülésében is ez segít. Más megbetegedések elleni vakcinák esetében sem merült fel a kérdés korábban: hol gyártották azokat – hangsúlyozta.

Ha csak egyetlen hónappal előbb érjük el az úgynevezett nyájimmunitást, a legalább 70 százalékos átoltottságot, legalább öt-hatezer honfitársunk életét óvhatjuk meg

– mutatott rá az államfő.

Rovatok