Benkó Attila 38 éves kórházlelkész, a győri Szent Imre Plébánia fiatal katolikus papja. Rögös úton jutott el odáig, hogy most Istent szolgálja, és most ő legyen az egyetlen civil, aki beteheti a lábát a győri megyei kórházba. A lelkésszel a VálaszOnline készített nagypénteki interjút.
Fiatalkorában drogozott és csak a bulizás érdekelte, de megtért, először szerzetes akart lenni, aztán a világi papság mellett döntött. Már Mosonmagyaróváron volt segédlelkész, amikor püspöki felkérésre kórházlelkész lett Győrben. Folyamatosan elérhető, azaz 0–24 órában hívható.
(...) mert ha haldoklóhoz hívnak, menni kell, nem szabad tétovázni. Éjjelre sem nyomom ki, legfeljebb egyszer-kétszer lehalkítottam, amikor nagyon fáradt voltam
– mesélte szolgálatáról Benkó Attila. Azt is hozzátette: néha három-négy napig sem cseng a telefonja, máskor naponta többször is. Az utóbbi időben gyakrabban hívják koronavírusosokhoz és más betegekhez is.
egyes betegek gyónni akarnak, más szentáldozást is kér, vagy a betegek szentségét szeretné felvenni, és van, aki csak beszélgetne.
Hamar elterjedt a szolgálatának a híre, miután a nővéreknek, főnővéreknek odatette a pultra a névjegykártyáját, a betegeknek pedig szentképeket osztogatott, amin szerepelt a telefonszáma. A járvány első hullámában azonban még nem engedték be a koronavírusosokhoz, csak tavaly ősztől látogathatja őket. Benkó Attilát ritkábban hívja maga a beteg, legtöbbször a családtagok keresik, és így egyfajta „családi pótlékként” is működik.
Legtöbbször visszahívom őket, és elmesélem, találkoztam az édesapjukkal, nagymamájukkal, édesanyjukkal. Sosem beszélek arról, mert nem is tudom megítélni, milyen az egészségi állapotuk, ez nem az én dolgom, ezt az orvosoktól kell megkérdezniük. Ám el tudom mondani, hogy tudtam beszélni a szerettükkel, meggyónt, elfogadott, és ez megnyugtató a számukra
– számolt be a katolikus pap. Mivel sok idős embernek nincs mobilja, vagy nem tudja használni, ezért Benkó Attila által beszélni is tudnak hozzátartozóikkal.
Előfordult, hogy az őt megkereső személy videóhíváson keresztül láthatta utoljára az édesapját, aki néhány óra múlva meghalt.
Legutoljára a neurológián szeretett volna egy beteg beszélni a feleségével, a kórház nem adhatja ki a számát, de a tudakozó igen. Felhívtam, és odatartottam a füléhez a telefont, ő akkor már nem tudott beszélni, de a felesége szólhatott hozzá – ezek voltak az utolsó szavak
– idézte fel az egyik szívszorító esetet a katolikus pap.
Akármennyire nagy a hitünk, megnehezíti a gyászt, ha a búcsúzás elmarad
– tette hozzá. Benkó Attila, aki tavaly decemberben átesett a koronavíruson, az egészségügyi dolgozók megpróbáltatásairól is beszélt: amikor a koronavírusos intenzív osztályra ment, ahonnan naponta szállítják el az elhunytakat, egy fiatal orvos megszólította, és azt kérdezte: „Atyám, én nem vagyok vallásos, de Isten mit csinál most? Csak nézi ezt?”
A fiatal pap egy másik fiatal orvosnak azt mondta, hogy Isten velünk sír, és fájdalmas látnia, mi történik velünk. Benkó Attila szerint csak szeretettel lehet végezni azt, amit ő csinál.
Nem könnyű látnia, hogy az egészségügyben dolgozók már nagyon elcsigázottak, tehetetlennek érzik magukat, és kimerültek.
Arról is vallott, ő sem mindig tudja valakinek elmondani, kibeszélni az indulatait, az érzéseit. Belé szorulnak, nem tud rajtuk túllépni, ilyenkor elmegy futni az erdőbe, vagy elmondja egy vele egykorú pap barátjának, de ő is gyakran nagyon elfoglalt.
Benkó Attila szerint ki kell adni az indulatokat, különben belül rombolnak. A híveinek is azt szokta mondani, hogy egyszer vége lesz a járványnak, elindulunk kifelé, már kapjuk az oltásokat, ne adjuk fel.
Mindenki feszült, mindenki várja a végét, de ki kell tartani. Sok család megcsonkult, sok a szomorúság bennünk, de a hit, az Isten-kapcsolat nagy vigasz
– mondta a katolikus pap.
(Borítókép: Kórházlelkész egy beteggel beszélget egy debreceni kórházban 2012. április 18-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)