Index Vakbarát Hírportál

Tippek a karanténmagány ellen

2021. április 4., vasárnap 16:38

Az elmúlt egy évben számtalan tanulmány született már arról, hogyan is viseli meg az embereket mentálisan a járványhelyzet. Félelem a betegségtől, egzisztenciális pánik, aggódás a bizonytalan jövő miatt. Mindezekkel meg kell küzdeni, miközben a járványügyi korlátozások leszűkítették a személyes társas érintkezések lehetőségeit. Sokan érezhetik úgy, hogy egyedül maradnak a problémáikkal, amelyeket nem tudnak megosztani, kibeszélni másokkal, nem tudnak kikapcsolódni, feloldódni társaságban vagy valamilyen közösségi tevékenységben.

Még nehezebb azoknak, akiknek ténylegesen egyedül, egyedülállóként kell átvészelniük ezt az időszakot. Ha pedig ez az állapot még karanténnal is társul, akkor ténylegesen „börtönfalakat” kaphat a magány.

Karanténba kerülhetünk, ha megfertőződtünk a koronavírussal, vagy elővigyázatosságból azért is, mert olyan személlyel érintkeztünk, aki koronavírus-pozitívnak bizonyult. Az egyedülállók számtalan nehézséggel szembesülnek ilyenkor.

Mi most azoknak próbálunk tippeket adni, akik enyhébb tünetekkel vagy elővigyázatosságból kerülnek a négy fal közé, és nehezen viselik a magányos bezártságot.

Nagyon fontos, hogy ha fertőzöttek vagyunk, és ha csak enyhe tüneteink is vannak, akkor is a pihenésé legyen a fő szerep. A koronavírus egészségügyi következményei ugyanis rendkívül alattomosak is lehetnek, ugyanakkor ahogy más betegségeknél, sokat számít, ha nem végzünk semmi olyat, ami túlzott fizikai terhelést jelentene.

Az unalomnak vagy az apátiának azonban elejét lehet venni, nem feltétlenül csak a plafont vagy a falat lehet bámulni.

1. Olvassunk!

Ne a telefonunkon görgessük vég nélkül a közösségi oldalak üzenőfalait. A négy fal között csak ronthat a mentális állapotunkon, ha állandóan azt kukkoljuk, ki mit csinál, amíg mi be vagyunk zárva. Az sem ajánlott, hogy naphosszat csak a híreket figyeljük, noha a tájékozottság sosem árt.

A karanténhelyzetben lehetőségünk adódik arra, hogy minőségi időt szenteljünk a könyvekre.

Egy izgalmas regény, egy szerethető történet vagy valamilyen ismeretterjesztő könyv remek kikapcsolódást nyújthat, egy picit feledtetve azt, ami velünk és körülöttünk zajlik a világban.

2. Nézzünk filmeket és/vagy sorozatokat!

Ha eddig nem volt időnk arra, hogy nekikezdjünk egy hosszú sorozatnak, vagy már régóta terveztünk megnézni egy filmet, akkor a karantén alatt most lehetőségünk van rá. Természetesen a tévézés is lehet káros addiktív tevékenység. Ahogy a legtöbb esetben, itt is számít a mérték.

Nem csak filmeket és sorozatokat lehet nézni, a zenehallgatás is feldobhatja az egyedüllétet. Egy online koncert nem pótolhatja a személyes élményt, de legalább visszaad valamit abból, amit a járványhelyzetben elveszítettünk.

3. Ápoljuk online a szociális kapcsolatokat!

Magyarországon 2006-ban a háztartások körülbelül 32 százalékában volt internet, több mint húsz évvel ezelőtt meg még épphogy csak kezünkbe vehettük az első „bunkofonunkat”. Ma már teljesen természetes, hogy mindenkinek okostelefonja vagy egyéb okoseszköze van, és szinte azonnal kapcsolódhatunk is a világhálóra, elmerülve az információs óceánban.

Na de mit történt volna, ha több mint húsz éve, mondjuk a 90-es évek elején vagy a közepén sújtja a világot egy globális pandémia?

A karantén egész biztosan azt jelentette volna, hogy ténylegesen el vagyunk zárva a külvilágtól és így mindenki mástól is. Most megvan az a lehetőség, hogy ha egyedül is ülünk a karanténban, nemcsak online gondoskodhatunk a bevásárlásról, de nem kell lemondanunk a barátaink és szeretteink társaságáról sem.

Tucatnyi platformon tarthatjuk a kapcsolatot, cseveghetünk, akár videóhívás keretében is. Így egyáltalán nem kell nélkülöznünk az emberi kapcsolatokat.

4. Tanuljunk nyelvet!

Do you speak English? No? Ha az ember lázasan fekszik otthon, és közben úgy köhög, hogy majd kiszakad a tüdeje, nyilván nem ez a legjobb időpont a nyelvtanulás elkezdéséhez. De ha nincsenek tünetek, csak enyhék, vagy kontaktszemélyként elővigyázatosságból vagyunk karanténban, akkor csakis az előnyünkre válhat, ha tudásunkat bővítjük.

Online alkalmazások és internetes kurzusok nyújtanak segítséget a nyelvtanuláshoz, és még csak nem is kell mindegyikért fizetni. Vagyis teljesen ingyen, a szorgalmunkra és a kitartásunkra támaszkodva vághatunk bele egy nyelvet megtanulni, amihez minden segítséget megszerezhetünk úgy, hogy ezért ki sem kell mozdulnunk.

Később pedig, ha már túl vagyunk a karanténon és végre a járványon is, jól jöhet a nyelvtudás, ha például lehetőségünk lesz külföldre utazni.

5. Alakítsunk ki napi rutint!

Bár szokás mondani, hogy a monotonitás a levertség és a kiüresedés kapuja, de ez nem azonos azzal, ha rendszert állítunk fel az életünkben. A pszichológusok is azt javasolják, hogy alakítsunk ki otthoni napirendet, egy fix rendszert, ami egyrészt a biztonság érzetét nyújthatja, másrészt aktív cselekvésre ösztönöz bezártság esetén.

Mit tehetünk a napi teendőlistára? Némi reggeli tornát/testmozgást, apró házimunkák elvégzését, továbbá beoszthatjuk, hogy mikor olvasunk, tévézünk és tanulunk egy nap.

Természetesen a saját rendszerünk kialakítását nagymértékben befolyásolja az egészségügyi állapotunk. Lázas betegen, tüdőgyulladással ne tornázzunk.

A lényeg az, hogy a napi rutin elvégzésében olyan kapaszkodókat találjunk, amelyek eloszlatják a sivárság érzetét a bezárt napokban is.

(Borítókép: Matthew J. Lee / The Boston Globe / Getty Images)

Rovatok