Index Vakbarát Hírportál

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt hallgatták ki a sárkeresztúri apát és három fiát

2021. április 5., hétfő 20:50

Kezdeményezték annak a 36 éves apának, valamint 15, 17 és 18 éves fiának a letartóztatását, akit amiatt gyanúsítanak, hogy együtt letveszélyesen bántalmaztak egy fiatalt Sárkeresztúron – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője hétfőn az MTI-vel. Pápai Eszter közlése szerint  a négy férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt hallgatták ki.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a négy gyanúsított ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás, mert 

szombaton gereblyenyéllel, lapáttal és bottal bántalmaztak Sárkeresztúron egy 16 éves fiút, aki életveszélyesen megsérült.

A rendőrséget a bántalmazásról a sérült fiú kezelőorvosa értesítette a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházból.

A rendőrök rövid időn belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható sárkeresztúri férfit és három fiát, és vasárnap őrizetbe vették őket.

Rovatok