Index Vakbarát Hírportál

Enyhe lefolyású fertőzés után is jöhetnek maradandó tünetek

2021. április 5., hétfő 12:55

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója szerint nem függ össze a koronavírus-betegség súlyossága a hosszan tartó szövődmények kialakulásával.

Enyhe lefolyású fertőzést követően is lehetnek maradandó tünetei a betegeknek 

– hívta fel a figyelmet Bogos Krisztina az M1-en, hozzátéve, intézetük elsőként ismerte fel, hogy a koronavírusból felgyógyultak rehabilitációjára is megfelelő protokollt kell kidolgozni.

A kórházi vezető kiemelte, hogy a koronavírus elsősorban a tüdőben okozhat károsodást, de szív-, ér- és idegrendszeri szövődményeket is okozhat. Ezért ajánlást készítettek, amelyben a szakembereknek, háziorvosoknak leírják, milyen tünetekre kell odafigyelni, és azokkal hová kell irányítani a betegeket.

A főigazgató szerint meg kell nézni, mi állhat a hátterében annak, ha valakinél a koronavírus-fertőzésből történt felgyógyulása után még 4–12 héttel is fennáll a krónikus fáradtság, a nehézlégzés, vagy olyan idegrendszeri tünet, mint a memóriazavar vagy az alvási problémák.

(Borítókép: Védőfelszerelést viselő ápoló az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított osztályán 2020. december 11-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok