Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Herskovits Mária, a magyar tehetséggondozás meghatározó alakja

2021. április 6., kedd 11:45

78 évesen, hosszan tartó súlyos betegség után április 4-én elhunyt Herskovits Mária pszichológus, akit a magyar tehetséggondozás egyik meghatározó alakjának tartottak.

A tehetséges fiatalok segítésére 2009-ben megjelent Csak keresni kell… – A tehetséges gyerekekről nevelőknek és 2013-as Tehetségek vonzásában című könyvein kívül számos más szakirodalom társszerzője volt. A szélesebb közvélemény a Popper Péterrel, Ranschburg Jenővel és Vekerdy Tamással közösen írt Jövőnk titka: a gyerek című könyvből ismerhette meg.

Munkáját a Fővárosi Pályaválasztási Intézetben kezdte tanácsadó pszichológusként, majd dolgozott az MTA Pszichológiai Kutatóintézeténél, a Magyar Géniusz Programban pedig a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége és a Nevelési Tanácsadók Egyesülete által delegált szakmai bizottság elnökeként, valamint a Magyar Tehetséggondozó Társaság alapító alelnökeként. Szakmai munkájának elismeréseként 2009-ben megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét.

Rovatok